Mobiltelefonos alkalmazás is segíti idén a mohácsi busójárás résztvevőit
Mintegy 1200 maskarás űzi el a telet az idei busójáráson, amely február 4-én veszi kezdetét Mohácson. Az idén első alkalommal mobiltelefonra letölthető alkalmazás is segíti majd a Duna-parti város a hatnapos rendezvénysorozatán résztvevő látogatók tájékozódását.
Hegedűs Emese, az esemény egyik főszervezője az MTI-nek elmondta: az érdeklődők szórakoztatásáról 47 busócsoport 1100 busója és 100 egyéb maskarása gondoskodik, de emellett a fesztivál idejére 260 népművész, iparművész, kézműves, vendéglős kapott engedélyt a baranyai városban árusításra.
Mint hangsúlyozta, a busójárás hat napja alatt mintegy 34 helyszínen reggeltől estig csaknem nyolcvan programra várják az érdeklődőket. A húshagyó keddi főtéri koporsóégetéssel záruló népszokás rendezvényei között lesz farsangi felvonulás, dudástalálkozó, népdaléneklési verseny, többféle táncház és számos néptáncelőadás, sokacbál, busólakodalmas, valamint maszkfaragó foglalkozások és kiállítások is neves művészek által készített busóálarcokból.
Hegedűs Emese kiemelte, hogy Mohácson ad közös koncertet Szörényi Levente és a Vujicsics együttes, Tompos Kátya és Majsai Julianna, a Vizin együttes, a Dunavkinje zenekar, valamint fellép a Mohácsi Tamburaiskola összevont zenekara és mások mellett a Poklade tamburazenekar is. Felhívta a figyelmet, hogy a fő programokat február 7-én, farsangvasárnap rendezik: a busók ekkor kelnek át csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak hatalmas máglyát Mohács főterén.
A látogatók tájékozódását az idén először okostelefonra letölthető, ingyenes alkalmazás is segíti, amely a http://mohacsapp.hu/ honlapon lesz elérhető - mondta el az MTI-nek Bugarszki Norbert, a mohácsi TDM-szervezet elnöke.
Az alkalmazás napi bontásban tartalmazza a rendezvénysorozat összes programját, navigációs részlege segít a látogatóknak a helyszínek megközelítésében, illetve megjeleníti a használója közelében található programokat is - ismertette.
Az applikáció a Duna-parti városban elérhető turisztikai és kereskedelmi szolgáltatásokat, illetve az orvosi ügyeleteket is tartalmazza - összegzett Bugarszki Norbert.
A szervezők arra számítanak, hogy az UNESCO által Magyarországról elsőként az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára 2009-ben felvett busójárás kiemelt rendezvényeire a helyszínen a tavalyihoz hasonlóan legalább 80-100 ezer ember lesz kíváncsi.
Szekó József, Mohács polgármestere ezzel kapcsolatban kiemelte, 2009 óta folyamatosan nő a busójárás ismertsége a világban. Közlése szerint a programsorozatra a világ minden tájáról, így például Európa országaiból, Észak- és Dél-Amerikából és Japánból is rendszeresen érkeznek résztvevők. A polgármester felidézte, a busójárásra számos Magyarországra akkreditált diplomata is ellátogat rendszeresen.
A sokácok messze földön híres farsangi fesztiválját egy 1783-as feljegyzés említi először. A mohácsi sokácok körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. Álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.
A busójárás tradicionális elemei változatlanok: borzas busóbundákat öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, öles kereplőkkel, kolompokkal felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.
A népszokás idei részletes programja a www.mohacsibusojaras.hu internetes oldalon is megtalálható.
Kapcsolódó cikkek
- Okos nyomtatókhoz szánt alkalmazásokat mutatott be a Samsung
- Eddig bírjuk mobil nélkül
- Helpy, az online takarítás-közvetítő magyar sikerstartup lehet
- EVOLVEO Strongphone Q8 LTE – Nyolcmagos androidos strapatelefon
- Már nem titok a honor 7 ára
- EVOLVEO Easyphone D2 – androidos okostelefon időseknek és gyengénlátóknak
- A Honor zászlóshajója megérkezett Európába
- Porto és Modena: két Coolpad telefon a magyar piacon
- Lassul a világpiaci okostelefon eladások növekedése
- Túlmelegedő mobil miatt kényszerleszállást hajtottak végre
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.