Systems 2000: Európa legnagyobb őszi számítógépes vására

FeriMesz , 2000. november 6. 21:05
Nagy érdeklődés kísérte hétfőn a müncheni Systems 2000 számítógépes vásár megnyitását. A vásár első napján a nagy telekommunikációs cégek álltak az érdeklődés középpontjában.
A Deutsche Telekom képviselője elmondta: a nagy sávszélesságű internetszolgáltatásának, a T-DSL-nek eddig 300 ezer előfizetője van. Az év végére ezt a számot félmillióra szeretnék növelni. A szolgáltatás népszerűsítéséhez nem volt szükségük komolyabb marketingtevékenységre.

A VIAG Interkom vezetője bejelentette: a cégnek idén is nagy veszteségekkel kellett szembenéznie. A hiány azonban legfeljebb a tavalyi évhez hasonlóan 1,5 milliárd márka, vagy kevesebb. Az új többségi tulajdonos, a British Telecom (BT) sem tervez stratégiai változtatásokat a jövő évben, amely megvásárolta az új energiakonszern, az E.ON 45 százalékát, így megduplázta részesedését.

A Vodafone leányvállalata, a Mannesmann Arcor továbbra is igyekszik a tőzsdére jutni. Nincs kizárva, hogy már tavasszal jegyezni fogják a cég részvényeit. A Deutsche Bahn részesedését csökkenteni kívánja a jelenlegi 18 százalékról. Az Arcor jelenleg a piac 6,5 százalékát foglalja el. Az Arcor a 2001-es évben szeretne nagyobb nyereségekre törekedni. Idén még hiányokkal kell számolniuk.

Európa legnagyobb őszi számítógépes vásárjának rendezői látogatói rekordra számítanak. Körülbelül 140 ezer érdeklődőt várnak. Péntekig a telefonnal és számítógéppel kapcsolatos újdonságokról lesz szó a rendezvényen, ahol 3200 kiállító (500-zal több, mint tavaly) mutatja be termékeit és szolgáltatásait.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36