Magyar startupok, akikről sokat hallunk még az idén

Ilyen volt az első hazai Startup Live

forrás: Prím Online, 2017. február 23. 11:47

Alzheimer előrejelzéssel, természeti katasztrófák után túlélőket kereső drónokkal, és lopásgátló iPhone tokkal teszik jobb hellyé a világot a magyar startupperek. Az elmúlt hétvégén több mint 120 résztvevővel lezajlott az első hazai Startup Live. 

Pénteken még 24 ötlet volt versenyben, azok jutottak tovább, akik legalább 3 fős csapatot tudtak maguk köré gyűjteni. A 12 továbbjutó csapatnak kevesebb, mint 48 óra alatt kellett felkészülnie a mindent eldöntő 3 perces prezentációra, ami alapján a hazai és nemzetközi befektetőkből álló zsűri döntött. 

 

A felkészülés ideje alatt 8 hazai és 8 nemzetközi mentor segítette a csapatok munkáját, akik között sorozatvállalkozók, programozók, sales és marketing szakemberek és befektetők egyaránt voltak. A résztvevők a mentoraik segítségével azokon a területeken kaptak segítséget az üzleti tervük javításához, ahol arra szükségük volt.  

 

A győztes ötlet a Save Sarah, ők természeti katasztrófák helyszínén drón felvételek alapján térképeket rajzolnak, így könnyítve a mentést. Ebben a helyzetben életek múlhatnak azon, hogy mennyi idő alatt találják meg az áldozatokat. Varga Levente ötletét annyira ígéretesnek látta a zsűri, hogy ő vihette el a fődíjat is. 

 

 

Négy díjból kettőt a Traqle hozott el.  A legjobb pitch kategória győztese, a Traqle alapítója Sohajda Júlia a közönséget is lenyűgözte. Az ötlet úgy született, hogy Júliától hatszor lopták el a telefonját és minden alkalommal ki volt kapcsolva mire észrevette. A különleges tokot csak a tulajdonosa tudja levenni a telefonról egy speciális kulccsal, amíg pedig rajta van, a telefont nem lehet kikapcsolni. 

 

 

Homola Szabolcs, a rendezvény főszponzora maga is alapított IT céget, amit azóta felvásárolt a Ness Technologies. Szabolcs sorozatvállalkozó, az ő nevéhez köthető többek között a Paloznaki Jazz Piknik is.  Túl egy sikeres exiten fontosnak tartja, hogy támogassa a következő generáció vállalkozóit. “Hiszek abban, hogy a technológia mindannyiunk számára jobb hellyé teheti a világot, ezért ajánlottam fel egy különdíjat a Precognize-nak, akik egérmozgás alapján lehetővé teszik, hogy már nagyon korai fázisban felismerjék az érintettek az Alzheimer kórt. Óriási sikernek értékeljük, hogy majdnem kétszer annyian jöttek el, mint amennyien a bécsi Startup Live-on szoktak részt venni. Kipihenjük magunkat, és átgondoljuk, hogy mikor szervezzük a következőt” - mondta az esemény után.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36