BME: a Matáv után együttműködés a Nokiával és a Compaqkal

Kovács Attila, 1999. március 5. 11:05
A Műegyetemi Napok keretében március 3-án, a BME Informatikai Klubjában "Az informatikai gyártó és alkalmazó vállalatok szakemberszükséglete és egyetemi kapcsolatai" címmel kerekasztal-beszélgetést rendeztek, ahol több együttműködési megállapodást is bejelentettek.
A beszélgetésen részt vett Straub Elek (Matáv), Boda Miklós (Ericsson), Krupanics Sándor (Magyar Posta), Verhovszky Lajos (Compaq), Vityi Péter (Microsoft), Gálfi Zoltán (Oracle) és Szalóczy Zsolt (Synergon). A cégek késznek mutatkoztak támogatni a BME-t. Mint már jeleztük, ezen a napon a BME és a Matáv között jött létre öt évre szóló együttműködési megállapodás, amelynek keretében a Matáv támogatja az egyetemet az oktatási-kutatási célkitűzések megvalósításában, munkatársainak képzésekor támaszkodik a BME képzési kínálatára, eredményeire, kapacitásaira. A BME a támogatás (idén 15 millió Ft) révén hozzásegíti a Matávot a világszintű távközlési, informatikai ismeretek megszerzéséhez. A rendezvény során azt is bejelentették, hogy még március folyamán, ünnepélyes keretek között hasonló együttműködési szerződést ír alá a Műegyetem a Nokiával és a Compaqkal is.
Kulcsszavak: Nokia BME Compaq

Új magyar fejlesztésű AI szoftver írja át a nemzetközi üzleti világot a vendéglátóiparban

Exkluzív budapesti esemény keretében mutatták be a hazai szakmai közönségnek május 23-án, az Everguest Intelligence-t. A mesterséges intelligencia a szemünk előtt alakítja át és forgatja fel a turizmus és a vendéglátás mindennapjait. Az Everguest legújabb fejlesztése pedig már a piaci bevezetése előtt jelentős figyelmet kapott, mostanra pedig már több mint 250 szálláshely iratkozott fel a várólistára. Azóta a szoftvert már nemzetközi környezetben, Bécsben, Barcelonában és Amszterdamban is bemutatták, mindenhol kitörő sikert aratva. Az eseményen szó esett az AI emberi vonatkozásairól is.

2024. május 27. 20:19

Már Magyarországon is elérhető az eMAG Genius hűségprogram

Az eMAG elindította Magyarországon a Genius nevű előfizetéses hűségprogramját, amelyen keresztül többek között ingyenes szállítást és heti dedikált kedvezménykampányokat kínál. Az eMAG Genius előfizetői több mint hatmillió – Genius jelvénnyel ellátott – termékre vonatkozóan vehetik igénybe az előfizetést, amelyek az eMAG, és a Marketplace platformon működő partnerkereskedők kínálatában érhetők el.

2024. május 27. 19:05

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

Exkluzív budapesti esemény keretében mutatták be a hazai szakmai közönségnek május 23-án, az Everguest Intelligence-t. A mesterséges intelligencia a szemünk előtt alakítja át és forgatja fel a turizmus és a vendéglátás mindennapjait. Az Everguest legújabb fejlesztése pedig már a piaci bevezetése előtt jelentős figyelmet kapott, mostanra pedig már több mint 250 szálláshely iratkozott fel a várólistára. Azóta a szoftvert már nemzetközi környezetben, Bécsben, Barcelonában és Amszterdamban is bemutatták, mindenhol kitörő sikert aratva. Az eseményen szó esett az AI emberi vonatkozásairól is.

2024. május 27. 17:30

Pár nap és indul a Samsung fesztivál

A nyár beköszöntével több sportesemény is elrajtol, itt az ideje a közös szurkolásnak. Ezzel párhuzamosan, 2024. június 3-án 10 órakor indul a Samsung fesztivál, a vállalat háromhetes promóciója, amely során a felhasználók 2024. június 24-én 9 óráig kedvezményekkel válogathatnak a Samsung legújabb zászlóshajó mobilkészülékei, tévéi és csatlakoztatható háztartási gépei közül*, hogy az új eszközökkel még magával ragadóbb szurkolói élményt élhessenek át a nyári meccsnézések alkalmával.

2024. május 27. 17:09

Clipboard Master 5.8.0 Build 59262

A Clipboard Master egy profi alkalmazás, amely külön fájlokban képes tárolni a vágólapra másolt szövegeket, képeket és fájlokat, így azok nem vesznek el, bármikor visszakereshetők.

2024. május 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17