Több mint 150 diák 16 ezer sor programkódot írt a Telekom Kihívására
A programozói játék már nyilvánosan is elérhető a Legyél Te is Informatikus honlapján
A Kihívás nevű online kalandjátékon keresztül kódolási versenyre hívta a Telekom Csoport Legyél Te is Informatikus programja az IT iránt érdeklődő középiskolásokat és tanáraikat.
A nagy érdeklődésre való tekintettel nemcsak a résztvevői keretet, hanem a díjazottak számát is megemelték a szervezők, így június 16-án a Csodák Palotája Playbar-ban megrendezett eredményhirdetésen az első három helyezettnek járó jutalmakat és egy különdíjat is átadott a zsűri. Ezzel egy időben a játék publikussá vált, így már bárki kipróbálhatja rendelkezik-e programozói affinitással.
A kreatív készség, kíváncsiság mindenkiben megvan, erre építve jött létre a Legyél Te is Informatikus! program gyerekek csoportos bevonását előtérbe helyező eleme. A Kihívásban résztvevő 9-12. osztályos középiskolások maximum ötfős csapatokban, tanári mentorálással, játékos formában, kódolási ismereteik felhasználásával mérhették össze tudásukat más iskolák diákjaival. Olyan feladatokat kellett megoldaniuk, amelyek megkövetelik az algoritmikus gondolkodást, de könnyen elsajátítható programozói ismeretekre is szükség volt, miközben a feladatok valódi együttműködésre ösztönözték a résztvevőket. A játék négy pályából állt, az ötödik utolsó pályára a csapatoknak egy saját fejlesztést is kellett készíteniük, és ennek megoldására ki kellett hívniuk a versenyben szereplő többi iskola egyikét. Az így írt programokat zsűri értékelte. A verseny ideje alatt 4255 konzolparancsot írtak be a diákok, és 16 400 sornyi programkód született meg.
A zsűri tagjaként Christopher Mattheisen, a Telekom vezérigazgatója az eredményhirdetésen elmondta: „A Legyél Te is Informatikus! program indulása óta már több mint 21 ezer gyerekhez jutottak el a vállalat önkéntesei, de ezzel a játékkal igazi bevonódást nyújtó, élményalapú elemmel bővült a kezdeményezés. A játék bebizonyította, hogy van nyitottság a digitális készségek fejlesztésére a diákok körében, ami azért is fontos, mert a közeljövő 5G hálózati technológiájára épülő világában a digitálisan írástudó emberek lehetnek sikeresek.”
A verseny első helyezettje a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium csapata lett. Az ő jutalmuk a tárnyereményeken kívül az, hogy az általuk írt utolsó feladatot a fejlesztők beépítik a ma nyilvánossá tett játék befejező pályájaként. Második helyezést ért el a békéscsabai Szakképzési Centrum Széchenyi István Két tanítási nyelvű Középiskola csapata, harmadik helyen a budapesti Neumann János Számítástechnikai Szakgimnázium diákjai végeztek.
A T-Systems Magyarország különdíját Kaszás Zoltán, a cég vezérigazgatója adta át a nagykanizsai Batthyányi Lajos Gimnázium csapatának . Az ő nyereményük, hogy részt vehetnek az idén nyáron először megrendezésre kerülő kreatív szellemi alkotótáborban, a T-Systems Ötletcampuson.
Kapcsolódó cikkek
- Adathalmazból applikáció 24 óra alatt
- Legyél Te is Informatikus: Megduplázták a Kihívásban résztvevő iskolai csapatok számát!
- A legmodernebb robotokon mutatták meg tudásukat a mérnökhallgatók
- Egy hét alatt több mint 3400 diákhoz jut el és új elemmel bővül a Legyél Te is Informatikus! program
- Magyar diák Európa legjobb programozói között
- Több mint 12 ezer gyerekhez jutott el 2016-ban a Legyél Te is Informatikus! program
- Újfajta látásmód az informatikai alapismeretek oktatásában
- Véget ért az ország egyik legnagyobb programozó versenye, a C++ Grand Prix
- Plüssmedvék nyerték az Ericsson C++ programozó bajnokságát
- A Telekom karbonsemlegesen működik 2016-ban is
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Lufthansa Systems Hungária második alkalommal nyerte el a „Megbízható Munkaadó” díjat
A Lufthansa Systems Hungária sorozatban második alkalommal nyerte el a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) által, pályázat útján odaítélt „Megbízható Munkaadó” díjat. A kitüntető címmel azokat a cégeket ismerik el, amelyek kiemelkedő vállalati kultúrájuknak köszönhetően példamutató módon gondoskodnak kollégáik munka- és életkörülményeiről. A „Megbízható Munkaadó” díjat a szakmai zsűri az idei évtől 3 évre ítéli oda a sikeres pályázók részére.
Profi tippek a tudományos anyagok hatékony olvasásához BOOX tabletekkel
A tudósoknak, kutatóknak és diákoknak a kutatási cikkek olvasása olyan, mintha egy tudástornyot építenének. Minden tégla egy-egy információt képvisel, amit alaposan megvizsgáltak, hogy biztosítsák a zökkenőmentes integrációt a teljes szerkezetbe. Tekintettel az információsűrűségre, a tudományos művek olvasása mindig tanulságos, ugyanakkor megterhelő. A produktivitás javításához megfelelő módszerekre és eszközökre van szükségünk.
Ipari hulladékáramból kulcsfontosságú ipari nyersanyag
A gumi-, a kerámia- , az üveg- és a kozmetikai iparban nélkülözhetetlen cink-oxid (ZnO) zöld előállításának arányát kívánja növelni az EIT InnoEnergy azzal, hogy befektet a forradalmian új technológiát kifejlesztő lettországi vállalatba, a Catalyco-ba.
A Dürer Park új irodáihoz a Siemens biztosítja az energiaelosztást
Budapest egyik legnagyobb lakóingatlan- és irodaház-fejlesztése zajlik a Városliget közvetlen szomszédságában. A Dürer Park projekt keretében a XIV. kerületi Ajtósi Dürer sor melletti 3,7 hektáros terület újul meg teljesen.
Már tizedik éve lehet pályázni a Városmarketing Díjra
Májusban elindult a városmarketing „gyémántok” szakmai elismerések gyűjtése! A tizedik alkalom egy hosszabb pályázati időszakot ölel fel, mert a díj is csatlakozik a Magyar Marketing Szövetség februári díjátadó gálaestjéhez, így a pályázatok egészen 2024. december 31-ig folyamatosan beadhatóak a Magyar Marketing Szövetség és a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézet versenyére.