A nemzetközi First Global Challenge robotépítő versenyét magyar fiatalok nyerték
A Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) is támogatta a budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium csapatának kijutását a First Global Challenge nemzetközi versenyre. A Washingtonban megrendezett versenyre, a világ 162 országából érkeztek 15-18 év közötti diákokból álló csapatok, hogy robotépítésben összevessék tudásukat.
Magyar idő szerint kedd éjfél körül (helyi idő szerint délután hatkor) a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium csapata állhatott a dobogó legfelső fokára az Egyesült Államok fővárosában.
A különböző országokból érkező diákokat közös csapatokba sorsolták, így másokkal közösen dolgozva kellett feladatokat megoldaniuk, ami egy nagy, globális kihíváshoz kapcsolódott. Az idei kihívás az volt, hogy tiszta ivóvízhez biztosítsanak hozzáférést, ami egy szimbolikus golyógyűjtő feladatban jelent meg, amit az épített robotokkal kellett kivitelezni.
A versenyre Magyarországról már korábban neveztek a balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium robotépítői, a fazekasos diákok így Team Europe név alatt indulhattak Európát képviselve. Ezzel Magyarország lett az egyetlen európai ország, amit két csapat is képviselte a versenyen.
A Fazekasban 2003 óta működik robotépítő szakkör RoboTeam néven, több helyezést is elértek már versenyeken, de legtöbbször Lego-ból építkeztek. Washingtonban viszont a szervezők által biztosított alapanyagokból kellett dolgozniuk.
(444.hu)
Kapcsolódó cikkek
- Különdíjjal tért haza a magyar csapat a Women Startup Competition Europe Londoni döntőjéből
- Miért fejlesztenek az emberek robotokat?
- A UR+ lett 2017 legjobbja
- Ipar 5.0 – Az emberi érintés visszatér
- Egy robot az új kollégád – és Te vagy a főnök
- A befektetés a fő motiváció a Blastoff mezőnyében
- Látássérült emberek életét könnyítő magyar app jutott ki a Microsoft világversenyére
- Újabb falakat döntenek le fiatal innovátorok ötleteikkel
- MI és a Robot
- Nemzetközi verseny a kiberbiztonsági szakma fiataljainak
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben.
100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást
Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.
Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján
A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.
Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!
Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.