Black Friday: 2017-ben már ötödször Magyarországon

forrás: Prím Online, 2017. november 23. 17:40

Immár 5. éve hódít a Black Friday hazánkban is, elsősorban az e-kereskedelemben. Az Ecommerce Hungary várakozásai szerint ezen a napon legalább 1. 000.000 darab kedvezményes árú termékkel várják a kereskedők a már a karácsonyra készülő vásárlókat. A hazai e-kereskedelem meghatározó szereplőit tömörítő egyesület a körültekintő tájékozódás fontosságára is felhívja a figyelmet.

A Black Friday a rendkívül nagy leárazásokat, az árakciókat jelenti a kereskedelemben.A Black Friday, vagyis fekete péntek akciók csaknem 50 éve kezdődtek és az Egyesült Államokban a karácsonyi bevásárlási szezon kezdő napjaként vált hagyománnyá. Magyarországon az utóbbi években kezdett elterjedni a Black Friday szokása. Dr. Ormós Zoltán, az Ecommerce Hungary elnöke hangsúlyozta: “Az idei még csak az ötödik év, ugyanis az első magyar Black Friday 2013. novemberében volt. Nálunk a Fekete Péntek az internetes kereskedők igazi ünnepe, a hazai webáruházak elsőként látták meg a Black Friday -ben rejlő extra értékesítési lehetőséget. Az egyre népszerűbb Black Friday erejét az adja, hogy a kereskedők erre a napra már hetek óta készülve egyetlen napra összpontosítva várják a vásárlókat és indítják el a karácsonyi vásárlási szezont.”

 

A magyar e-kereskedők várható pénteki forgalma a 2017-es Black Friday-n egy átlagos novemberi nap 25-szörösét , azaz 25 milliárd forintot is meghaladhatja. A hazai vásárlók száma a tavalyihoz képest 50%-kal is nőhet, azaz a tavalyi 2,1 millió után idén elérheti a 3,3 milliót azoknak a száma, valamilyen módon igénybe veszik a kínált akciókat (forrás: eNet). Akciókban az Ecommerce Hungary várakozásai szerint nem lesz hiány, az egyesület becslése szerint a kedvezményes árucikkek száma meghaladhatja az 1.000.000 darabos álomhatárt.

 

Dr. Ormós Zoltán, az Ecommerce Hungary elnöke azt tanácsolja a vásárlóknak, hogy készüljenek fel előre, milyen terméket kívánnak vásárolni, illetve hasonlítsák össze az árakat a különböző webáruházakban. Fontos döntési szempont lehetnek a vásárláshoz kapcsolódó szolgáltatatások, például a kiszállítás feltételei vagy az elállási határidő, ami a jogszabály szerint 14 nap, de egyes kereskedők ennél kedvezőbb feltételt is adhatnak. Dr. Ormós szerint: “Érdemes keresni azokat a webáruházakat, ahol lehet bankkártyával fizetni, akár úgyis, hogy az utánvéttel rendelt árut a futárnál levő POS-terminálon keresztül fizetjük ki. A bankkártyás fizetési lehetőség egyfajta szűrőt jelent a webáruházak között, nemcsak a vásárlás kényelmesebb, de nagyobb biztonságot is garantál a vásárlók számára.”

 

 

“A bankkártyás online vásárlók minden esetben visszakapják a vásárlás összegét, akkor is, ha valamilyen oknál fogva a kereskedő nem tud kiszállítást vagy visszafizetést teljesíteni. Az internetes vásárlás előnyei közé tartozik, hogy a webáruházak éjjel -nappal nyitva tartanak, az ország bármelyik pontjáról, a vásárló otthonából elérhetőek. Így a klasszikus Black Friday már éjfélkor kezdetét veszi és 24 órán keresztül illetve a készletek erejéig érvényesek lesznek az ajánlatok.” - hangsúlyozta Dr. Ormós Zoltán, az Ecommerce Hungary elnöke.

 

Érdekesség, hogy Amerikában a Black Friday-t követő hétfő a “Cyber Monday”, az online kereskedők akcióinak napja. A “Cyber Monday” Magyarországon szinte ismeretlen, nem terjedt el, ehelyett a webáruházak elindították a Black Friday-t, melyet mostanra több áruházlánc és bolt is átvett az e-kereskedőktől. A hazánkban is egyre erősödő népszerűséget mi sem bizonyítja jobban, minthogy itthon több Black Friday-t is számon tartanak. Egyes kereskedők már a Black Fridayt megelőző pénteken is nagy leárazásokat tartottak. Romániában pedig van, aki egy egész héten át fekete hetet, azaz Black Week-et tart. Kellő körültekintéssel az Ecommerce Hungary szerint mindenki talál majd megfelelő ajánlatot a karácsonyi készülődésben, de érdemes körültekintéssel vásárolni.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36