Több ezer felhasználó a Szupergyors Internet Program új, nagysebességű hálózatán
Az országban elsőként adtak át nagy sávszélességű hálózatot a Szupergyors Internet Program (SZIP) keretében 2018. január 30-án, Tégláson. A 166,7 millió forintból megvalósult fejlesztés több mint hatezer helyi lakost érint.
A komplex kormányzati program megvalósítása révén 2018 végére minden magyar háztartásban elérhetővé válik a legalább 30 Mb/s sebességű internet-hozzáférés. A piaci szereplők és a kormányzat közös munkájának eredményeként a SZIP által kitűzött cél elérése terv szerint halad, országszerte 56 milliárd forint uniós támogatással közel 150 milliárd forint értékű beruházás valósul meg pályázati és önerős forrásból.
„A téglási fejlesztéseknek köszönhetően mára a 2027 háztartási, vállalkozási és közintézményi végponton keresztül több mint hatezer helyi lakos számára már elérhető az 1 Gb/s sávszélességű internet-hálózat.” – mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára.
Tasó László, a tízezer főnél kevesebb lakosú települések fejlesztéséért felelős államtitkár kiemelte: „A vidéki települések megmaradása és versenyképessége a legfontosabb törekvése minden politikusnak és minden kormánynak.”
A Hajdúhadházi járásban a folytatódó fejlesztéseknek köszönhetően 591,6 millió forintos beruházás mellett, 5187 végponton keresztül, több mint húszezren használhatják majd a világhálót.
A téglási hálózatot a hazai tulajdonú Eurocable Magyarország építette ki, melynek köszönhetően 1 Gb/s sávszélességű internetet használhatnak és televíziós szolgáltatásokat vehetnek igénybe a település lakosai.
Kapcsolódó cikkek
- Mindentudó AP a ZyXEL-től
- A közösségi média hálójában
- Digitális adócsökkentés
- A Zyxel Multy X háromsávos újítása zökkenőmentes Wi-Fi lefedettséget biztosít
- Berlinben működésbe lépett Európa első 5G hálózata
- 5G fejlesztésről szóló nyilatkozatot írtak alá Észtországban
- Dobogós helyen Magyarország 4G mobilhálózata
- A Zyxel bemutatta új AC szabványú hozzáférési pontját
- Nincs többé lefedetlen terület az otthonokban
- Közel 230 ezer háztartásban már elérhető a szupergyors internet
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.