Ég is, meg nem is ég…

, 2000. december 6. 14:26
A héten az EGIS kapcsán forrósodtak fel a BSA telefonvonalai, de égnek azok már a piszkos 91-ek, vagy közelmúltban kiküldött hatezer levél óta is. A Prím Online immár megszokott meghívásos fórumai keretében jövő hétre vendégségbe hívjuk Sebők Erzsébetet, a BSA Magyarország főtitkárát, és dr. Ormós Zoltán jogi képviselőt, éghetnek a vonalak itt is, lehet kérdezni, vitatkozni.
A legfrissebb ügy, amelynek kapcsán a BSA-ra terelődött a figyelem, az EGIS gyógyszergyárnál tartott házkutatás. Ehhez a BSA-nak – saját állításuk szerint – semmi közük nincs, bár a rendőrség „a szerzői és szomszédos jogok megsértésének alapos gyanúja miatt” kezdte meg a vizsgálatot, és hát ezt a bűncselekményt és gyanúsítást mindenki összehozza a BSA-val, miután ez a szövetség éppen a szoftveres szerzői jogok védelmére, a jogtiszta szoftverhasználat arányainak javítására alakult. Minderről olvasóink is kifejtheti a BSA-fórumon a véleményüket, és egyúttal kérdéseket tehetnek fel a legilletékesebbeknek a BSA Magyarország működéséről, arról, hogy kell-e félnie a szoftvereket internetről letöltő kisdiáknak, az ezekkel üzletelő nagysviháknak, vagy akár arról, hogy mit jelent a szerzői és szomszédsági jog.
Kulcsszavak: jog +legfontosabb BSA

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52