Négymilliárdos informatikai fejlesztés a MÁV-csoportnál

forrás: Prím Online, 2018. október 10. 09:50

3,6 milliárd forint értékű támogatási szerződést kötött az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) keretén belül az Innovációs és Technológiai Minisztérium a MÁV-START Zrt. és a MÁV Zrt. alkotta konzorciummal. Az „Infrastruktúra és gördülő állomány karbantartó szoftver és IT alkalmazás konszolidáció II. ütem” (INKA2) elnevezésű közlekedésfejlesztési projekt a cégcsoport-szintű gördülőállomány-karbantartás és az erőforrás-tervezés újratervezett üzleti folyamatait támogató integrált és konszolidált informatikai rendszer bevezetését tűzte ki célul. A másfél éves informatikai fejlesztés végrehajtására a vasúttársaság a DXC Technology Magyarország Kft.-vel szerződött.

A minisztérium a közel négymilliárd forint értékű, a Széchenyi2020 program keretében megvalósuló projekt bekerülési értékének mintegy 90 százalékára vállalt támogatási kötelezettséget.

 

A DXC Technology Magyarország Kft. nyílt, európai uniós értékhatárt elérő, egyfordulós közbeszerzési eljárásban nyerte el az INKA2 rendszer megvalósítását, amire 22 hónap áll rendelkezésre.

 

A MÁV-csoport stratégiai célja, hogy az utasok hamarabb érjék el úti céljukat, a vasút versenyképes alternatívát nyújtson a közúttal szemben, javuljon a menetrendszerűség, a pontosság, a megbízhatóság és a biztonság, az utazási környezet (kényelem, tisztaság, esztétika, akadálymentesítés) minősége elérje az európai színvonalat. A vasúttársaság ezekkel a célokkal – és az IKOP céljainak megfelelően – valósította, illetve valósítja meg az INKA programot. Az operatív program fő feladata az ország és a régióközpontok nemzetközi vasúti elérhetőségének javítása, ami szorosan illeszkedik a Nemzeti Közlekedési Stratégia és az Országos Vasútfejlesztési Koncepció céljaihoz is.

 

Az INKA programon belül induló INKA2 projektnek – az IKOP prioritásaival összhangban – célja, hogy a javítás, karbantartás, gyártás informatikai támogatásának magas szintre emelésével javuljon a szolgáltatási színvonal, a vasúti járművek műszaki állapota, azok rendelkezésre állási szintje, ezáltal a menetrendszerűség és a kapacitások értékesítési lehetősége. Hosszú távú igény, hogy az új rendszer a jelenleginél kisebb ráfordításokkal, hatékonyabban támogassa a MÁV-csoport céljainak elérését; csökkenjenek a folyamatokhoz kapcsolódó adminisztrációs terhek és a manuális munka mennyisége, növekedjen a járművek üzemkészsége, javuljon a folyamatokban résztvevő munkavállalók hatékonysága.

 

A mellékelt fotón Sárvári Marianna, a MÁV-START Zrt. INKA2 projektvezetője, Csépke András, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója, Vidra András, a MÁV Zrt. infokommunikációs és technológiai rendszerekért felelős főigazgatója, Czibók Zoltán, a DXC Technology Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója és Belák Péter, a DXC Technology Magyarország Kft. projektvezetője látható. Fotó: MÁV-START.

 

Az INKA2 projekt tartalmilag – a MÁV-csoport 2017 januárjában bevezetett egységes vállalatirányítási rendszeréhez illeszkedően – az alábbi egységekből áll:

  • Gördülőállomány műszaki folyamatait támogató megoldás (a pályavasút műszaki tevékenységeit támogató integrált alaprendszerhez hasonló, ahhoz illeszkedő, illetve illeszthető informatikai rendszer bevezetése a járműállomány műszaki feladatainak támogatására);
  • Az erőforrások (személyzet és jármű) tervezését támogató informatikai megoldás, ami segíti a személyzet munkaidő-beosztásának elkészítését és a vasúti járművek beosztásának tervezését, akár azonnali beavatkozást is lehetővé téve;
  • Logisztikai funkciókat támogató informatikai megoldás (a logisztikai folyamatokhoz kapcsolódó igénykezelés a MÁV-cégcsoport beszerzési és számla feldolgozási redszerének felhasználói számára, valamint az INKA1 megoldáshoz illeszkedő műszaki területre kiterjesztett raktári funkciók);
  • Adattárház jellegű funkciókat (rugalmas riportkészítő) támogató informatikai megoldás: ez olyan riportrendszer kialakítását jelenti, amely naprakész, hiteles adatokat, információkat szolgáltat a megfelelő időben, helyen, feldolgozottsággal, mennyiségben és formában, könnyen kezelhető, gyors elemző eszközt ad a szakmai felhasználók kezébe, segíti a felső- és operatív vezetést, valamint a belső kontrollinggal foglalkozó munkatársakat a döntések megalapozásában és a tájékozódásban, illetve támogatja a kapacitás-tervezést és az erőforrások felhasználásának optimalizálását, ezzel a szükséges strukturális fejlesztési lehetőségek feltárását és a minőség fejlesztését.

 

A MÁV-csoport vezetői biztosak abban, hogy az INKA2 projekt megvalósítása komoly lépés a vállalat működéskorszerűsítésének folyamatában, aminek előnyeit az ügyfelek is érzékelni fogják.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36