A Médiatanács idén is figyelemmel kíséri a Való Világ új szériáját
A hatóság idén is hétről hétre számszerűsíti és a Való Világ-barométer oldalán közzéteszi az RTL II valóságshow-jának egyes, gyermekekre aggályos jellemzőit: a trágárságot, a dohányzást, az alkoholfogyasztást vagy a megjelenő szexualitást.
Ezek közül a gyakorisági rekordot a káromkodás tartja: az egyik adás negyvenöt perce alatt kilencvenegy – azaz percenként több mint két – ilyen esetet regisztrált az NMHH.
Az új széria BeleValóVilág powered by Big Brother című, november 15-én 23 órától közzétett éjszakai kísérőműsorában halmozottan fordult elő szexualitást ábrázoló tartalom, valamint a műsorszám közvetlenül mutatott be nemi aktust, ami pornográf tartalomnak minősül. A médiaszolgáltató a kifogásolt műsorszámot 18 éven aluliaknak nem ajánlott korhatár-besorolással látta el, a hatósági vizsgálat azonban megállapította, hogy az alkalmas lehetett a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyos károsítására. Az RTL II televíziócsatorna luxemburgi joghatóság alá tartozik, ezért az ottani társhatósághoz kell jelzéssel élni. A magyar hatóság az előző széria miatt négy alkalommal is az európai hatóságokhoz fordult, nagyrészt a műsor tartalmát rendszeresen kifogásoló állampolgári bejelentések nyomán.
Sok a káromkodás és az erotikus tartalom
Mivel a Való Világ kilencedik szériájának nézettségi mutatói még mindig a 13 és 17 év közötti korosztályban a legmagasabbak, a hatóság a kifogásolható jelenetek sorozatos közzétételét elsősorban a kiskorúak káros tartalmakkal szembeni sebezhetősége miatt még a jogszabályok betartása mellett is aggályosnak tartja. Az NMHH így idén is heti rendszerességgel vizsgálja a Való Világ powered by Big Brother műsor 22 óra utáni összefoglalóit és a BeleValóVilág powered by Big Brother című éjszakai kísérőműsort. Az előző sorozatok tapasztalatai alapján a „VV-barométer” idén is hat változó – a szexualitás, a szexuális kontextusban megjelenő meztelenség, a trágár kifejezések, a dohányzás és a direkt, illetve indirekt módon feltűnő alkoholfogyasztás – mentén vizsgálja a november 4-én indult szériát.
A leggyakrabban megjelenő aggályos elemek a trágárságok, melyekből naponta átlagosan több tucat esetet regisztrál a hatóság. A háromhetes periódus alatt a legtöbb ilyen megjelenést a november 23-ai, reklámok nélkül hozzávetőleg 45 perces összefoglalóban mérte az NMHH: összesen kilencvenegy esetet. A trágár kifejezések besorolását az érvényben lévő korhatár-kategóriák törvényi kritériumrendszere, illetve a Médiatanács ajánlásában foglaltak alapján végzik a munkatársak. A szex és az erotika is gyakori problémás tartalomnak tekinthető: két adásban kimagasló esetszámban jelentkezett, több mint negyven alkalmat jegyzett le a hatóság. A villalakók továbbra sem szégyenlősek, a november 10-ei kísérőműsorban tizenötször mutattak a szerkesztők meztelen szereplőket. A hatóság az összegző statisztikákat ezúttal is hetente teszi közzé, az első három hét eredményei már megtalálhatók az NMHH honlapján.
A vizsgálat módszertana
A barométer a műsorban előforduló káros motívumokat kvantitatív módszerekkel elemzi. Az elemzés a káros tartalmakat jelenetenként számolja, a trágár kifejezéseket viszont elhangzásonként. A szexualitás regisztrációja során a nemiségre vonatkozó szóbeli utalások is megjelennek a számokban. Az alkoholfogyasztásnál a barométer megkülönböztet direkt és indirekt formákat. Direkt alkoholfogyasztásnál – akárcsak a dohányzásnál – az analízis a tényleges magatartást számolja, indirekt esetnek számít például, amikor a villalakók ittas élményeikről beszélnek. Az NMHH a barométerrel a józan és tudatos médiafogyasztás fontosságát és az aggályos, káros tartalmak jogszabályokon túlnyúló ártalmas hatását kívánja tudatosítani.
Kapcsolódó cikkek
- Médiatanács: nem volt megfelelő a Szenzációs Négyes korhatár-besorolása
- Médiatanács-támogatás nyolc magyar animációs sorozat bővítésére és egy új önálló filmre
- Médiatanács: kétszázmillió forint kortárs animációs sorozatok további fejlesztésére
- Továbbra is naponta hatmillió körüli a rádióhallgatók száma
- November végéig pályázható a Médiatanács idei rádiós hangjátékpályázata
- Jogerős ítélet: milliós bírságot kapott az RTL Klub a Való Világ 4 perben
- November 4-én látható a Trezor, a humort sem nélkülöző 56-os tévéfilm
- Szenzációs magyar régészeti felfedezés dokumentálását támogatja a Médiatanács
- Filmajánló – A kinigliktől a forradalmi anatómiáig
- Eljárást indít a Médiatanács a Szenzációs négyes című műsorszám miatt
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.