Ipar 4.0 már az iskolában is
Az Ipar 4.0 már nem a jövő kérdése többé, minden társadalomnak haladnia kell a korral, és szembenéznie a kihívásaival. Az ipari folyamatok megértetéséhez következetes és módszeres oktatásra és képzésre van szükség.
Ezentúl nem csak azt kell megtanulnunk, hogy hogyan működnek a minket körülvevő berendezések, hanem azt is, hogy ezt az információt hogyan tudjuk továbbadni a következő generációknak. A robotika jelenleg olyan helyzetben van, hogy a fizikát és a műszaki tudományokat szórakoztató, tanulható, és szemléletes módon képes bemutatni.
Magyarországon a duális képzések indítása jelentős részét teszi ki a legtöbb egyetem által kitűzött fejlesztési lehetőségeknek. A hallgatókat érdeklik a munkaerőpiacon is használható, gyakorlatorientált képzések; minél specifikusabb a szakirány, annál nagyobb szakértelmet igénylő állások nyílhatnak meg a fiatalok előtt miután elhagyják az egyetemet.
A tanulók érdeklődésének felkeltése nem csak a felső-, hanem a középiskolai oktatásban is kulcsfontosságú. Számos tudományos központ és tudományos alapú, szórakoztató program fókuszál a játékalapú tanulásra: érdekes ötletekkel és interaktív játékokkal a gyerekek más megközelítésből kerülhetnek közelebbi kapcsolatba az addig unalmasnak, vagy nehezen érthetőnek ítélt területekkel.
Egy jó példa erre a Future Park, amely egy olyan interaktív kiállítás, ami tudományos játszótér is egyben: a kreatív készségek és a logika fejlesztése áll a központban, egy lenyűgözően látványos modern környezetben. Egy másik példa lehet a Csodák Palotája, Magyarország első interaktív tudományos kiállítása gyermekek számára, amely egész napos programokat kínál több mint 250 játékkal és különböző fizikai jelenségeket bemutató eszközökkel.
A CEE régió tanulói felfedezhetik mire képes a robotika az iQLANDIA-ban
A közép- és kelet-európai régió más országaiban is találunk jó példákat arra, ahogyan a technológia és a fiatal generáció találkozik. Az iQLANDIA tudományos központ már tíz éve sikeresen népszerűsíti a tudományokat gyerekek körében a csehországi Liberecben. A szakértők most a Universal Robots-hoz fordultak egy interaktív robot kiállításuk kapcsán. A kiállítás során a tanulók első kézből tapasztalhatják meg milyen egyszerű is egy UR robotot programozni, ami hozzájárul ahhoz, hogy ne úgy tekintsenek a robotokra, mint veszélyes és bonyolult gépekre.
Az iQLANDIA tudományos központ szakértői és előadói egy mai, kortárs robotot szerettek volna kiállítani, amivel megmutathatják a vendégeknek mekkora fejlődésen ment keresztül a robottechnológia az elmúlt évek során. A robot kiállítás így szemléltetni tudja, hogy mennyire felhasználóbarátokká, könnyen használhatóakká és biztonságosakká váltak az elmúlt években robotok. A tudományos központot Csehország minden részéről érkező általános és középiskolás tanulók látogatják rendszeresen.
Az iQLANDIA a Robot Run nevű interaktív játékot választotta a kiállítására. Az UR5 robot köré épített játék során a játékosoknak egy labirintus-szerű szerkezeten kell végigirányítaniuk a robotot. A játék kiemeli és dramatizálja a robotkar pontosságát, a könnyű programozhatóságát és a vele elvégeztethető feladatok széles körét.
Az alkalmazás egy UR5 Universal Robots robotkaron alapul. A robotkar biztonságos és rugalmas működést biztosít, melyhez nincs szükség biztonsági kerítéshez, és mivel 360 fokos fordulatra is képes, tökéletesen kielégíti a játék által felállított igényeket. A kiállítás rendkívül népszerűnek bizonyult, sikeresen nyűgözte le az évi 50 ezer fiatal látogatóval rendelkező központ vendégeit.
A magyarországi egyetemek is felismerték a robotika bevezetésének fontosságát a műszaki és mérnöki karokon, hiszen a piacnak szakképzett profikra van szüksége, amit a Nemzetközi Robotikai Szövetség adatai is alátámasztanak: 2017-ben a szállított ipari robotok száma 244%-al emelkedett Magyarországon, ami így már 2470 telepített egységet számlál. A növekedés mozgatórugója az autóipar volt, amely 203-ról 1752 egységre növelte a robot alkalmazások számát 2016 és 2017 között, és az összes telepített egység 71%-ért felel. A robotok összesített eladási száma 2017 végére kb. 8500 egységet ért el. Jelenleg a becslések szerint 7700 robot dolgozik Magyarországon, ami 42%-al több, mint 2016-ban.
Kapcsolódó cikkek
- Készen állunk rá, hogy élvezzük a robotika gyümölcseit?
- Mindent a kobotokról és kiegészítőikről – most akár testközelből!
- Ahol a napi robot öröm…
- Golden Robot díjat adott át a Universal Robots
- Az ABB a világ legkorszerűbb robotikai gyárát építi fel Sanghajban
- Az IFR nyilvánosságra hozta éves robotikai jelentését
- A robot kiegészítők dán éllovasa egyedülálló robotikai céget vásárolt
- Hogyan formálja a munkaerőpiacot a technológiai fejlődés?
- Mely területeken jelenti a fejlődés motorját a nyílt forráskód
- Hogy lehet sikeres a jövő munkavállalója?
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.