Szorosabb lesz az együttműködés a civil és katonai léginavigációs szolgáltatásban

Henger Attila, 2019. február 13. 11:36

Minden korábbinál szorosabbá válik az együttműködés a Honvédelmi Minisztérium és a HungaroControl Zrt. között. Az erről szóló megállapodást Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Szepessy Kornél, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatója írta alá 2019. február 12-én.

Elsősorban a légiforgalmi tájékoztatás, a repülésbiztonság és a légtérellenőrzés, a kutatás-fejlesztés, valamint a szakmai képzések terén erősíti együttműködését a polgári és katonai léginavigáció. A megállapodás értelmében harmonizálják és – ahol erre lehetőség van – integrálják a két intézmény légiforgalmi irányítása által használt infrastruktúra üzemeltetését, illetve a jövőben még hatékonyabban jelenik meg a magyarországi szakma a nemzetközi színtéren. Jelentős előrelépést hozhat ezen túl a humánerőforrás-kérdések és -feladatok hatékonyabb összehangolása is a két terület között.

 

A Honvédelmi Minisztérium és a HungaroControl partnersége a légtérellenőrzés és léginavigációs szolgáltatás terén több évtizedes múltra tekint vissza.

 

Benkő Tibor honvédelmi miniszter az aláírási ünnepségen elmondta: „A Magyar Honvédség kiemelten kezeli a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program megvalósítását. A HungaroControllal a mai napon kötött megállapodás nagymértékben segíti a honvédelmi képességek megerősítését”. 

 

„A honvédelmi tárca és a HungaroControl megerősített partnerségével még jobban garantálható a magyar légtérben megforduló minden utas biztonsága” – emelte ki a tárcavezető.

 

„A Honvédelmi Minisztérium és a HungaroControl eddigi partnerségének sikere számos ténnyel igazolható. Az elmúlt időszakban a három katonai repülőtér teljes légiforgalmi szakállománya megfordult a társaság valamely képzésén: csak az elmúlt egy évben 34 katona vett részt 3D toronyszimulátoros, illetve repülésbiztonsági szakemberképzésen vagy áramlásszervezői oktatáson” – mondta Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója. „A mostani együttműködési megállapodással továbbírjuk közös történelmünket, amelyet már több mint 25 éve a szoros, szakmai bizalmon alapuló, célorientált kooperáció jellemez” – tette hozzá.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36