Kutatás készült a fővárosi parkolási helyzetről

forrás: Prím Online, 2019. április 17. 09:01

A Parkl mobilalkalmazás friss kutatása szerint a fővárosi autóvezetők ötöde hetente 30 percnél is több időt tölt el parkolóhely kereséssel, amellyel a jelentős stressz és időveszteség mellett a környezetet is terhelik: a forgalomban részt vevő autósok 30 százaléka parkolóhelyet keres, miközben napjainkban már számos lehetőség áll az egyszerű, hatékony és árban is kedvezőbb parkolásra. 

Tízből hat magyar autóvezetőt az zavar a legjobban, ha nem talál szabad parkolóhelyet – derült ki a Parkl kutatásából. Az autósok elárulták, hogy melyek a városi parkolás legnagyobb kihívásai, a stressztől egészen a balesetekig: hazánk leggyorsabban fejlődő parkolóhelykereső szolgáltatása azonban komplex megoldást nyújt ezekre a problémákra. 

 

Túl drágának tartjuk a parkolást

A kutatás eredményei szerint budapesti autósok negyede átlagosan heti 5-10 perc alatt lerendezi a parkolást, ötödüknek azonban fél óránál is több idejük megy el a parkolásra. Az is kiderült, hogy az autóvezetők csaknem 80 százaléka távolság alapján választ parkolóhelyet, de számít a hely mérete, a parkoló elhelyezkedése, és az ár is: a válaszadók többsége nem elégedett a fővárosi parkolás árával, 50 százalékuk pedig kifejezetten elégedetlennek vallotta magát.

 

A városi autóvezetés komoly stresszel is járhat

A magyar autóvezetők negyede nem érzi biztonságban az autóját, ami nem véletlen: a nők több mint 20 százalékát, a férfiaknak pedig közel 17 százalékát érte már baleset parkolóhely keresése közben, sőt, csaknem tizedükkel ez már többször is előfordult. Emellett nem elhanyagolható a parkolás okozta stressz mértéke sem: tízből több mint hét válaszadó számára okoz stresszt, ha nem talál megfelelő parkolóhelyet, közülük pedig ketten pedig ezt a helyzetet a lehető legstresszesebbnek ítélik meg. A kutatásból kiderült, hogy a magyar autósokat leginkább az zavarja, hogy nehéz parkolóhelyet találni, azonban a forgalmi dugók, a többi autós közlekedési stílusa, valamint a kerékpárosok és gyalogosok is feszültséghez vezetnek.

 

 

A megoldás már létezik, és egyszerűbb, mint gondolnánk

Egy teljes mértékben hazai fejlesztésű applikáció megoldást nyújt a városi autósok leggyakoribb problémáira: az ingyenesen letölthető Parkl alkalmazást már számos fedett parkolóban és szabadtéri parkolóhelyen használhatjuk, többek között irodaházakban, mélygarázsokban és minden közterületi fizetős zónában. Az applikáció térképén csak azokat a helyszíneket látjuk, ahol biztosan van szabad parkolóhely, a kedvező parkolási díjak és a papír-, illetve készpénzmentes rendszer pedig számos előnyt biztosít azoknak, akik gyakran parkolnak Budapest belső kerületeiben. “A kutatással szerettük volna bebizonyítani, hogy minden városi autóvezető ugyanazokkal a problémákkal küzd, ezekre azonban létezik megoldás: a Parkl applikációval könnyedén megtervezhetjük a parkolást, az alkalmazás okos rendszerével pedig még a bejutás is egyszerű és átlátható” – foglalta össze Somogyi Zsolt, a Parkl ügyvezetője. “Ha a parkoláshoz az applikációt vesszük igénybe, a számlázás előzetes zárolás nélkül perc alapon történik, így a végösszeg is kedvezőbb lehet, arról nem is beszélve, hogy a forgalomban töltött percek csökkenésével a környezetünkért is teszünk” – tette hozzá Zsolt. 

 

Az ingyenes Parkl alkalmazás letölthető az App Store-ból és a Google Play-ről

 

______________ 

A Parkl, a parkolás szakértője egy online kutatás keretében vizsgálta a magyarok parkolási szokásait. Az adatfelvétel során 1100 fővárosi lakos válaszait rögzítették, melyre 2019. március 18. és 25. között került sor. A kutatás nem reprezentatív a teljes országra nézve, ugyanakkor alkalmas a parkolási trendek feltérképezésére.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36