Újragondolt abroncsok a jövő járműveire

forrás: Prím Online, 2019. május 1. 09:45

Az elektromos járművek aránya Európában ugyan még nem számottevő, az elkövetkező években azonban egyre nagyobb teret nyernek majd az összes autópiacon. A Hankook az elsők között ismerte fel, hogy az e-autóknak speciálisan kifejlesztett abroncsokra van szükségük: abroncsgyártóként jelentős erőforrásokat és kutatási potenciált fordít az elektromos járművekre optimalizált abroncsok fejlesztésére.

Az ENSZ becslései*  szerint 2050-re további 2,5 milliárddal emelkedik a nagyobb településeken élők száma, és így 66 százalékra nő a városlakók aránya. Az urbanizáció térnyerésével párhuzamosan, a zsúfoltság és a környezetszennyezés csökkentése érdekében pedig egyre nagyobb számban jelennek meg az utakon az elektromos járművek. Ezek a közlekedési eszközök nem bocsátanak ki káros anyagot, és ezzel a klímavédelemhez kapcsolódó célkitűzések elérésében és az élhetőbb városi környezet kialakításában is fontos szerephez jutnak. 

 

A környezetvédelem és a levegő minőségének megóvása szempontjából is örvendetes hír, hogy az elektromos és a nulla emissziós, „zöld rendszámos” autók száma Magyarországon is rohamtempóban nő** , mindezek ismeretében pedig nem csoda, hogy az autógyártók egymással versengve fejlesztik az elektromos járműveket. A „villanyautók” ugyanakkor számos megoldandó feladat elé állítják a Hankook mérnökeit is, miközben új teret nyitnak a fejlesztéseknek és az innovatív technológiai megoldásoknak.

 

 

A nagyobb igénybevételhez különleges abroncsokra van szükség

Az elektromos hajtású járművek abroncsainak a megszokottól eltérő elvárásoknak kell eleget tenniük: a belsőégésű motorokkal ellentétben az elektromotoroknál azonnal rendelkezésre áll a teljes forgatónyomaték. Ennek egyik eredménye a sportosabb gyorsulás, illetve az, hogy a jármű gyorsabban reagál a sebességváltozásra és a változó útviszonyokra. Az elektromos járművek ráadásul jóval nehezebbek hagyományos társaiknál, ami további terhet ró az abroncsokra. Ez az oka annak is, hogy emiatt sokkal gyorsabban is kopnak: akár 30%-kal rövidebb egy olyan gumiabroncs élettartama, amit elsősorban belsőégésű motorral szerelt autókhoz terveztek, és mégis e-járműveken használnak.

 

Egy elektromos járműre fejlesztett abroncsnál a meghosszabbított élettartam mellett az alacsony gördülési ellenállás a másik legfontosabb tényező, ami a fogyasztást, és általa a jármű hatótávját, továbbá az utastér zajosságát is döntően befolyásolhatja. A zaj csökkentése korántsem elhanyagolható szempont: a csendesebb villanyautók legnagyobb zajforrása a gördülő kerekek hangja. Ez pedig már akár közepes sebességnél is kedvezőtlenül hathat a vezetési élményre, amely optimalizálása a Hankook abroncsfejlesztéseinek egyik legfontosabb sarokkövét jelenti.

 

 

A következő generáció: elektromos, önvezető és moduláris

A Hankook az elsők között ismerte fel, hogy az e-autóknak speciálisan kifejlesztett abroncsokra van szükségük. Ennek megfelelően évek óta gőzerővel folynak a kutatások és a prémium abroncsgyártó sorra mutatja be legújabb eredményeit. A kapcsolódó fejlesztések legutóbbi állomásaként a svájci Rinspeed futurisztikus „microSNAP” önvezető elektromos járműrendszerét a Hankook új csúcstermékével, az ultra-nagyteljesítményű Ventus S1 Evo abronccsal szerelik fel. A moduláris jármű esetében mindig az adott célnak megfelelően párosítható, illetve gyorsan és egyszerűen szétválasztható az alváz és a karosszéria.

 

A Ventus S1 Evo azonban nem az első és egyetlen abroncs, amelyet a Hankook a jövő elektromos járműtechnológiái számára fejlesztett: a speciálisan elektromos járművekre optimalizált Kinergy AS EV kényelmi jellemzői, menetteljesítménye és kezelhetősége a nagy teljesítményű személygépkocsi abroncsokéval vetekszik. Áramkörökre emlékeztető futófelületi mintázata és az oldalfalak elektromos járművekhez tervezett kialakítása jobb légellenállást, alacsony gördülési ellenállást és optimális menetjellemzőket biztosít különböző feltételek között. A Hankook e-abroncsa 2018-ban az International Design Excellence Awards (IDEA) díjazottjai közé került. 

 

 

Kiemelt figyelem a közösségi közlekedés szereplőinek

Az elektromos járműveknek és az elektromobilitásnak meghatározó szerepük lesz a közösségi közlekedésben is, az elektromos városi buszok a csökkentett zaj- és károsanyag-kibocsátásuk révén fontos tényezői a fenntarthatóbb városi életkörülmények megteremtésének. A Hankook is kiemelt figyelmet fordít erre a területre: a vállalat SmartCity AU04+ abroncsát kifejezetten az elektromos városi buszok számára tervezték. 

 

A fejlesztés során számos szempontot figyelembe vettek, hiszen amellett, hogy ezek a járművek az akkumulátoraik miatt lényegesen nagyobb tömegűek a hagyományos hajtású buszoknál, a belvárosi forgalomban a gyakori fékezések és újraindulások miatt az abroncsoknak különösen nagy igénybevételt kell elviselniük, ami lényegesen nagyobb terhelhetőségi indexet is igényel. A vállrész szélességet és szerkezetét továbbá a megnövekedett igénybevételnek megfelelően módosították, amivel még egyenletesebb kopást értek el. Az új futófelületi keverék javított molekulaszerkezetének köszönhetően lényegesen javult az abroncs hőállósága, és ennek köszönhetően az élettartama is hosszabb.

 

A Hankook is jelen lesz a 2019. május 8-án, Budapesten megrendezendő Bus Expón, ahol a korábbi évekhez hasonlóan idén is innovatív megoldásokat mutat be az autóbusz- és tehergépkocsi-abroncs ágazat, illetve az elektromobilitás sokrétű kihívásaira.

 

_______________

* https://population.un.org/wup/Publications/Files/WUP2018-KeyFacts.pdf

** https://e-cars.hu/2018/12/10/oriasi-rekordot-ert-el-a-tisztan-elektromos-autok-mennyisege-magyarorszagon/

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36