Forradalom a szervízszolgáltatásokban
Forradalmasítja a virtuális technikai ügyfélszolgálatot az Epson új Moverio okosszemüvege: a kiterjesztett valóságon alapuló kommunikációs technológiának köszönhetően a szakemberek valós idejű, teljeskörű segítséget nyújthatnak ügyfeleiknek. Az okosszemüveg növeli az ügyfélszolgálatok teljesítményét és a cégek termelékenységét, hosszú távon pedig csökkentheti költségeiket és karbonlábnyomukat.
A virtuális technikai asszisztencia során az Epson Moverio okosszemüveg összeköti az ügyfeleket a szakemberekkel, akik a kiterjesztett valóság alapú technológiának köszönhetően gyorsan és hatékonyan segíthetnek a technikai kérdések megválaszolásában. A Moverio kétoldalú kommunikációt, valamint vizuális- és verbális információátvitelt tesz lehetővé, amelynek köszönhetően a szakemberek bonyolult technikai kérdéseket is megválaszolhatnak a távolból. Ezen kívül kisebb javításokra, karbantartásokra és helyszíni képzések megtartására is kiválóan alkalmazható. Az okosszemüveget viselő személy valós időben kaphat instrukciókat, képernyőre érkező megjegyzéseket, dokumentumokat és felhasználói útmutatókat, miközben kihangosítóval, kézi beavatkozás nélkül tud dolgozni.
A binokuláris Si-OLED mikrokijelzővel ellátott Epson Moverio okosszemüveg HD képminőséget biztosít, amely a való világra rétegezve professzionális kiterjesztett valóság élményt eredményez.
Az okosszemüveg könnyű, kényelmes és felhasználóbarát kialakítású, amelynek köszönhetően viselője gyorsan, biztonságosan és eredményesen léphet környezetével kapcsolatba. Öt megapixeles kamerával, szabályozható helyi fényerővel, Dynamic Temple beállítási rendszerrel, Dual 9 action mozgásérzékelővel, beágyazott 32 GB SD kártyával és Intel Atom x5 processzorral rendelkezik. Az okosszemüveg nem csak technikai problémák gyorsabb megválaszolásában segít, hanem növeli a termelékenységet is a gépek állásidejének csökkentésével, valamint mérsékli a cég szén-dioxid lábnyomát, hiszen a virtuális segítségnyújtásnak köszönhetően nincs szükség gépjárművel történő kiszállásra. További előnyök közé tartozik a hatékonyabb technikai berendezésekkel kapcsolatos munkaerőképzés, jobb szakértelmi hozzáférés, és a dolgozói, vásárlói elégedettségi szintek növelése.
Kapcsolódó cikkek
- A világ legkönnyebb binokuláris OLED okosszemüvege az Epsontól
- Az Epson alkalmazkodik a megnövekedett digitalizálási igényekhez
- Rangos díjat kapott az Epson két nyomtatója
- A Bosch okosszemüveg-megoldása kényelmesebbé teszi a mindennapi életet
- Új audiovizuális megoldásokkal jelentkezik az Epson
- A világ első egész nap használható, átlátszó okosszemüvege
- Az Epson elkötelezett a COP25 mellett
- Az új Epson SureColor nyomtatók kivételes minőséget és sokoldalúságot biztosítanak
- Ultrarövid vetítési távolságú lézerprojektorok és sokoldalú házi-mozi projektorok
- Projektor lézer fényforrással és modern, stílusos megjelenéssel
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.