Díjazták a Continental budapesti gyárát az „Év Gyára” megmérettetésen

forrás: Prím Online, 2020. augusztus 18. 13:30

A Continental technológiai vállalat hazai, Continental Automotive Hungary Kft-jének budapesti gyára a Legjobb termelő 2019 díjat nyerte a GyártásTrend magazint is kiadó PPH Média által meghirdetett az Év Gyára 2019 megmérettetésén a 10 milliárd éves nettó árbevétel feletti kategóriában - jelentették be a kialakult helyzethez alkalmazkodva idén rendhagyó módon, egy online eredményhirdetés keretében a szervezők, ahol virtuálisan adták át az év legjobbjainak az elismeréseket!

A Continental budapesti telephelyén a jövő mobilitása számára az önvezető, internetre csatlakozó és elektromosan meghajtott járművek legfontosabb komponenseinek előállítása történik. A gyár innovatív és csúcstechnológiákat alkalmazó gyártási megoldásait és kimagasló eredményeit az elmúlt években is már többször elismerték: 2019-ben elnyerte az Év Gyára 2018 díjat, mert a „Legjobb termelő“, az „Ipar 4.0”, illetve az „Energiahatékonyság” kategóriában is az első helyen végzett, idén tavasszal az Autós Nagykoalíció által meghirdetett „Év beszállítója 2020“ díjazottjai között is szerepelt, és mint Ipar 4.0 mintagyár is ismert. Ezt követően a Continental Automotive Hungary, Kft. budapesti gyárát az Év Gyára 2019 versenyén ismét a „Legjobb termelő“ vállalatnak járó díjjal jutalmazták. 

 

„Nagyon büszke vagyok rá, hogy idén másodszor is kiérdemelte vállalatunk a Legjobb termelő díjat az Év Gyára versenyen úgy, hogy most mérettettük meg magunkat második alkalommal. Ezek a visszajelzések is szükségesek ahhoz, hogy versenyképesség szempontjából el tudjuk helyezni magunkat a térképen. Köszönöm a munkatársaimnak, gyárunk minden munkavállalójának az elkötelezettségét és magas minőségű munkáját, melynek köszönhetően komoly értéket teremtünk és folyamatosan jelen vagyunk az innovatív és magas hozzáadott értéket teremtő vállalatok élvonalában“ - tette hozzá Dr. Keszte Róbert, a Continental Automotive Hungary Kft. budapesti gyárának ügyvezető igazgatója.

 

A GyártásTrend technológiai magazin ötödik alkalommal hirdette meg Az Év Gyára versenyt. A versenyre 9 kategóriában nevezhettek a magyarországi gyártóegységgel rendelkező vállalatok, az Év Gyára díjat pedig az a gyártóegység nyerheti meg, amely több kategóriában érvényes pályázatot adott be, és legalább egyben kategóriagyőztes lett. A meghirdetett kilenc kategóriában, összesen 57 benyújtott pályázat érkezett. 9 pályázó került shortlistre, közülük 2 összetett nyertesnek és 9 kategóriagyőztesnek osztott ki díjakat a zsűri, illetve egy különdíj is gazdára talált.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55