A Red Bull a kreatív álmoknak is szárnyakat ad
Szeptembertől várja a nevezéseket a Red Bull Basement kezdeményezés, amely a jövő innovátorait és gondolkodóit tereli egy mederbe. A több hétig tartó inkluzív ötletbörze során a bolygó legnagyobb fiatal koponyái gyűlnek össze, hogy megreformálják a diákéletet és pozitív hatást gyakoroljanak a világra.
Miért várnál a diploma megszerzéséig, ha már ma megvalósíthatod úttörő ötleteidet?! A Red Bull Basement már harmadik éve hozza össze az egyetemi élet ifjú tehetségeit, akik projektjeikkel közvetetten világunk fejlesztését célozzák meg. Az eseménysorozat nevezési fázisa idén szeptember 1-jén indult a 18 évüket betöltött ambiciózus egyetemi hallgatók jelentkezésére számítva.
A Red Bull Basement célja összekötni, valamint csapatmunkával és közös ötleteléssel inspirálni a lehető legkülönbözőbb területek innovatív gondolkodóit. Emiatt nem szükséges, hogy a jelentkező tanulmányai kizárólag a műszaki és technológiai területhez kapcsolódjanak – a rendezvény bárkit szívesen fogad, aki hajlandó cselekedni a szebb holnap érdekében, és van ötlete hogyan segítheti akár a környezetvédelem, az energiafelhasználás, az oktatás vagy a digitalizálódó társadalom ügyeit.
A beküldött pályázatok közül először közönségszavazással jutnak tovább a jelentkezők, majd a Red Bull Basement zsűrije választ ki minden országból egy-egy ígéretes fiatalt. Ezután következik a hat hétből álló fejlesztési periódus, ahol a projektek kidolgozása zajlik. Munkájuk anyagi vonzatát, a network kiépítését és a mentorálást a Red Bull Basement fedezi. Utolsó állomásként az ifjú innovátorok egy 2020. december 10-13. közt megrendezett négynapos globális workshop végén prezentálják kidolgozott projektjeiket.
A Red Bull Basement így válik egy hatalmas lehetőséggé a pályakezdés előtt álló egyetemi hallgatók számára. A nevezési űrlap és bővebb információk a Red Bull Basement oldalán találhatók.
Kapcsolódó cikkek
- Milyen technológiai innovációk színesíthetik a diákéletet?
- „Mindent is” automatizálnának az SAP legújabb, házon belül indított startupjai
- Gondolkodó protézistől a beton újrahasznosításáig
- Koronavírus leküzdése országhatárok nélkül
- Elindult az EIT válságkezelési kezdeményezése
- A 2019. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázat Innovációs díjasai
- Százféle innováció, egy közös szikra
- Magyar diákok válthatják valóra egészségügyi innovációs ötleteiket
- Elindult az innovatív egyetemisták startup képzése
- A technológiai innovációk bevezetésében élen járó vállalatok megduplázhatják bevételeiket
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben.
Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.
Mitől lesz okos a jövő hálózata
A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.