Okosabbak a gyerekek a szüleiknél, ha pénzügyekről van szó?

forrás: Prím Online, 2020. szeptember 8. 15:05

Az idei év mindenki számára egy új, nehezen megjósolható változást idézett elő. A magyar szülők 70 százaléka szerint az iskoláknak nagy a felelőssége gyermekeik pénzügyi ismereteinek oktatását illetően hiszen, ha nekik lehetőségük lett volna rá, 40 százalékuk többet tanult volna róla az iskola falain belül. Az iskolában tanultak kiegészítésében segít a Zsebpénzügyes vetélkedő, amelynek célja, hogy játékos módon, tanórai kereteken túl is, bővítse a diákok pénzügyi-gazdasági ismereteit és terjessze a tudatos pénzügyi gondolkodást.

A magyar szülők 70 százaléka szerint az iskoláknak nagy a felelőssége a gyermekek pénzügyi ismereteinek oktatását illetően, derült ki az Intrum 2019-es európai lakossági fizetési felméréséből (ECPR). Érdekes, hogy míg a tinédzserek fele a szüleitől várja az iránymutatást, addig gondviselőik 36 százaléka gondolja csupán, hogy elegendő tudással bír a mindennapos pénzügyek kezeléséhez.

 

„Tapasztalataink szerint az Y és Z generáció tagjai szeretnék jobban kézben tartani a pénzügyeiket, és nyitottak arra, hogy új gazdasági ismereteket tanuljanak” – fogalmazott Deszpot Károly, az Intrum magyarországi értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója és a középiskolásoknak szóló Zsebpénzügyes vetélkedő egyik szervezője. „A tavalyi közel 3000 jelentkező és 1000 csapat nevezése is ezt bizonyítja. A Zsebpénzügyes vetélkedő idén is izgalmas feladatokat ígér, miközben igazodunk a mindenkori járványügyi szabályokhoz” – tette hozzá. 

 

A verseny a puszta adatok felmondása helyett a diákok gyakorlati és alkalmazott problémamegoldó készségét díjazza, így a való életben, hétköznapi helyzetek kezelésére készíti fel őket. A kor igényeihez, igazodva, pedig idén először a Zsebpénzügyes már díjmentes applikáció formájában is elérhető lesz a App Store-ból és Play Store-ból.

 

 

A verseny menete

A vetélkedősorozatra három diákból és egy felkészítő tanárból álló csapatok nevezhetnek a verseny oldalán szeptember 27-ig. A megmérettetés első két fordulója két online kvízből áll, a harmadik körben pedig már hosszabb, kifejtendő kérdésekre kell válaszolniuk a versenyzőknek. A december elsejei döntő előtt mentorok készítik fel a diákokat, majd egy szakmai zsűri választja ki a legjobb három csapatot.

 

„A középiskolás korosztály szereti a csapatmunkát és a kreatív feladatokat. A döntőbe jutott résztvevők pedig nagyon élvezték, hogy profi prezentációt kellett tartaniuk a zsűri előtt, színpadon, fejmikrofonnal, nagy képernyő előtt” – mondta Deszpot Károly

 

A dobogósok jutalma a dicsőségen kívül csupa olyan elektronikai eszköz, amelyeket a tanulásban és mindennapokban is használhatnak, hiszen egy okostelefon, egy tablet és egy laptop is gazdára találnak a verseny végén. A tanárok és az iskolák díjazása is fontos, hiszen őket is szeretnénk segíteni a jövő generációjának képzésében. Ezért is kerültek, be olyan nyeremények a kalapba, mint digitális tábla, 3D nyomtató, projektor vagy 15 db számítógép konfiguráció.

 

Az idei évben két influenszer is segíti a fiatal célközönség elérését. Herczeg Hajnalka saját platformjain többek között a pénzügyi tudatosságot hirdeti, míg az eredetileg közgazdász végzettségű Pusztai Tamás „Nessaj” videósként szórakoztató, könnyed humorú, oktató tartalmakat oszt meg közönségével.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

"Pénz, de honnan? 2024."

Beindultak és egész évben kitartanak az előnyös pályázati kiírások kkv-knak, és sorra hirdetik meg a KAP, az agrárium idei pályázati kiírásait. A "Pénz, de honnan? 2024" roadshow utolsó, budapesti állomásán június 20-án is sok új kedvezményes, támogatott forrást hoznak az előadók Közép-Magyarország kkv-döntéshozóinak és az agrárium szereplőinek.

2024. május 28. 20:37

A fejletlen töltési infrastruktúra lassítja az autóipar elektromos átállását

Sikeres évet zárt a MAGE és a hazai járműipar. Az elmúlt évben a MAGE intenzíven tartotta a kapcsolatot az Európai Autógyártók Szövetségével (ACEA). Ma már az európai szövetséggel egyetértésben az a vélemény, hogy az autóipari vállalatok dekarbonizációs elkötelezettsége mellett, minden tagországi szövetségnek lobbiznia kell, hogy kormányaik támogassák az átállást segítő feltételek biztosítását az EU-ban. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó elvárások teljesítéséhez szükség van egy európai szintű egységes töltési infrastruktúra kiépítésére. Interjú Krisztián Róberttel, a MAGE elnökével.

2024. május 28. 20:16

Szoftverfejlesztő diák nyerte a Nagy Diák TudatosNet Tesztet

Egy debreceni, szoftverfejlesztőnek készülő diák, Tóth Sándor Benedek nyerte az országos Nagy Diák TudatosNet Teszt döntőjét. A 16 éves tanuló több mint 16 ezer indulóból lett az első az országos versenyen, amely célja többek közt az volt, hogy a diákok játszva szerezzenek hasznos ismereteket az internet biztonságosabb használatáról, és meg tudják védeni magukat az ártalmas tartalmaktól.

2024. május 28. 19:00

Tiltás helyett beszélgetés: így válhatunk tudatos digitális szülőkké

Nem kérdés, hogy a mai gyerekek már egy olyan digitális korba születtek, ahol egészen kicsi kortól mindennapossá vált az eszközhasználat. Az internet azonban számos veszélyt rejt magában, amire gyakran sem a gyerekek, sem a szülők nincsenek felkészülve. Bár a kütyühasználat tiltása kézenfekvő lehet, hosszútávon egyáltalán nem megoldás, főleg ha a szülői példán keresztül is ezt látják a gyerekek. De akkor hogyan válhatunk tudatos digitális szülővé? Egyáltalán mik jelentenek veszélyt az online térben? A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány segítségével összegyűjtöttük azokat a hasznos tippeket, amelyeket a mindennapokba beépítve már ma tehetünk gyermekünk online biztonságáért.

2024. május 28. 17:38

Az LG két kutatási beszámolóját mutatták be egy AI technológiai konferencián

Május 7-11. között, a Bécsben megrendezett International Conference on Learning Representations (ICLR) 2024 konferencián mutathatta be kutatási eredményeit az LG Electronics (LG). A rengeteg beérkezett pályamű közül az LG kutatási dokumentumait a legjobb egy százalék közé választották, így bekerültek a konferencia programjába. Mindez jól szemlélteti az LG kutatási erőfeszítéseinek jelentőségét, és megerősíti a cég pozícióját a kulcsfontosságú AI technológiák fejlesztésének éllovasaként az olyan területeken, mint például a robotika, a metaversum és az intelligens otthonok.

2024. május 28. 16:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52