Magyar megoldással vonják be a távoli szurkolókat az UEFA következő tornáján

Henger Attila, 2021. május 29. 16:34

A magyar-szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokság a jövő héten az egyenes kieséssel szakasszal folytatódik. Habár a korlátozások lazításával a mérkőzések immár akár a stadionban személyesen is megtekinthetők, az UEFA és a helyi szervezők a szurkolás kiterjesztését és a távoli szurkolók aktiválását is kiemelt feladatának tartja, melynek megvalósítására egy magyar megoldással kötöttek partnerséget a szervező szövetségek. 

A ’Seyu – Együtt a győzelemért!’ applikáció használatával a szurkolók által készített szelfik a játékosokat motiváló üzenetekkel együtt a stadionok óriáskivetőin jelennek meg, így a futballrajongók akár többezer kilométeres távolságból is kifejezhetik támogatásukat nemzeti csapatuk iránt, a saját nyelvükön.

 

 

A Seyu applikáció bárki számára ingyenesen letölthető az okostelefonokhoz tartozó webáruházakból. A fotó elkészítése után, a jóváhagyást követően minden nemzeti válogatott külön keretet kap, és a csapatok saját hazai nyelvén jelennek meg a szelfihez tartozó motiváló üzenetek. Az így létrehozott kép jól látható helyen, nagy felbontásban kikerül az aktuális stadion óriáskivetítőjére, így a helyszíni szurkolók és akár maguk a játékosok is találkozhatnak a többezer kilométerről küldött fotókkal. A mérkőzést követően a Seyu egy galériát tesz közzé a közösségi média csatornáin, ahol a szurkolók újra elérhetik a magukról készített fotókat és találkozhatnak a többiek képeivel is, ezzel is segítve a globális, sport szerető közösség épülését.

 

Az U21-es Európa-bajnokság egyenes kieséses szakasza jövő hétfőn (május 31.) kezdődik és vasárnap (június 6.) ér véget, a ljubljanai Stozice Stadionban rendezendő fináléval. A magyarországi mérkőzéseket a kispesti Bozsik Arénában és a székesfehérvári Sóstói Stadionban tartják meg. 

 

A versenyben maradt válogatottak: Franciaország, Hollandia, Spanyolország, Horvátország, Dánia, Németország, Olaszország és Portugália.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36