Szoftverrobotok csökkenthetik a súlyos munkaerőhiányt

forrás: Prím Online, 2021. június 19. 14:35

A koronavírus-járvány lecsengésével szinte az összes szektorban rendkívül pozitívak a kilátások, ugyanakkor a cégek életét napjainkban a munkaerőhiány nehezíti meg. Ma már viszont sok olyan pozíció létezik, ami nagyon egyszerűen kiváltható szoftverrobotok alkalmazásával. Szőnyi András, a Mortoff üzletfejlesztési vezetője arról beszélt, hogy a technológia különböző applikációk használatában, fájlok konvertálásában, adatfeldolgozásban és komplex riportok generálásában is a vállalatok hasznára válhat úgy, hogy a már meglévő munkatársakkal kreatívabb feladatokat tudnak végeztetni.

A világjárvány tavaly év eleji kirobbanása óta rengetegen képezték át magukat, ami miatt bizonyos, most újrainduló szegmensekben űr keletkezett, míg más területeken már évek óta jellemző, hogy nem találni képzett szakembereket egy-egy állásra. Ugyan a piaci kilátások pozitívak, a legnagyobb kihívást a munkaerőhiány jelenti ma Magyarországon a cégeknek.

 

Szőnyi András, a mortoff.hu üzletfejlesztési vezetője elmondta: bár évek óta mindenhonnan azt hallani, hogy a robotok idővel elveszik majd a munkánkat, most épp azt tapasztalhatjuk meg, hogy a vállalatok segítségére tudnak lenni.

 

„Pánikkeltés csupán, hogy a robotok miatt nem lesz majd hol dolgozniuk az embereknek néhány éven belül. Éppen ellenkezőleg: a szoftverrobotok az ismétlődő, monoton, de a hibákat nem tűrő folyamatokat automatizálják, így a felszabaduló munkatársakat sokkal nagyobb kreativitást igénylő feladatokra lehet alkalmazni. Ez nem csak költséghatékony, de gyakorlatilag két legyet üthetünk vele egy csapásra” – magyarázta a szakértő.

 

Példaként említette, hogy amikor a lyoni takácsok megkapták az első szövőgépeket, tiltakozásul a folyóba dobálták őket, holott az eszközöknek köszönhetően nőtt a kereslet, és nem lett kevesebb munkájuk ezek miatt. Valami hasonló zajlik most is, csak modernebb kivitelben.

 

Az összes cégnél alkalmazhatók a szoftverrobotok

Becslések szerint a szoftverrobotok piaca az elkövetkező egy évtizedben 35-40-szeresére fog nőni, hiszen egyre több vállalat ismeri fel a technológiában rejlő lehetőségeket.

 

 

„A gyárakban már ma is robotok pakolnak A pontból B-be mindent, de ugyanez kivitelezhető az adatok területén is. Tipikus robotfeladat az IT-integráció, a különböző applikációk használata, a fájlok konvertálása, az adatfeldolgozás, -tisztítás, -validálás és hibaazonosítás, a webes adatgyűjtés és elemzés, valamint a komplex riportok generálása is” – sorolta Szőnyi András.

 

Közölte, hogy ebből fakadóan a szoftverrobotok az összes ágazatban pluszt tudnak adni, hiszen könyvelése mindenkinek van, a kimenő és a bejövő számlákat mindenhol rendszerezni kell, de a HR területén a beléptetéshez és a kiléptetéshez is jól funkcionál.

 

A szoftverrobotok ismertsége a hétköznapokban még nem nagy, de a technológia a nagyvállalatoknál egyre népszerűbb, és mivel a digitalizáció – a járványnak is köszönhetően – robbanásszerűen fejlődik, a közeljövőben várhatóan egyre több cégnél lehet majd ezzel találkozni.

 

A Mortoff UiPath nevű, ezen a téren piacvezető cég platformjára fejleszti a szoftverrobotokat, melyek igény esetén öntanulóvá is tudnak válni. A cég több mint 17 éve segíti ügyfeleit abban, hogy magas színvonalú, innovatív termékekkel és szolgáltatásokkal jelenjenek meg a piacon. Tevékenységük a tanácsadástól a fejlesztésen és a tesztelésen keresztül a teljes projektmenedzsmentig terjed. Céljuk ügyfeleik támogatása a digitális átalakulásban, melyhez közel 150 fős szakértői csapatuk biztosítja a szükséges szakmai tudást.

Kulcsszavak: Mortoff szoftverrobot

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36