Közel 700-an regisztráltak a Nagy Vasúti Kvíz elődöntőjére
Melyik volt Magyarország második gőzüzemű vasútvonala? Hogy hívják a vasútállomást Rejtő Jenő ’A három testőr Afrikában’ című művében? Akik tudták, hogy a jó válaszok a Bécsújhely-Sopron és az Okbur Oázis, ráadásul a leggyorsabban válaszoltak helyesen a legtöbb kvíz kérdésre, már készülhetnek a döntőre. A Nagy Vasúti Kvíz szeptemberi fordulója, ahol eldől ki az ország legnagyobb vasútrajongója, élőben, szakmai zsűri előtt folyik majd.
Nagy sikerrel zajlott a Dunakeszi Járműjavító és a TMH Hungary Nagy Vasúti Kvízének első, júliusi fordulója. Magyar és nemzetközi vasúttörténelemről és kulturális témákból összeállított kérdéssor várta azokat a vasútrajongókat, akik a július 3-án reggel 10-kor induló online versenyen részt vettek. A rendelkezésre álló 30 perc alatt 25 kérdés jelent meg a Dunakeszi Járműjavító erre az alkalomra fejlesztett oldalán. A Nagy Vasúti Kvíz online elődöntőjén az első helyezet alig 20 perc alatt a 25 feladványból 23-at válaszolt meg helyesen.
Az ország legnagyobb vasútrajongóját kereső online versenyen továbbjutott legjobb 10 válaszadó vehet részt a szeptemberi döntőn, amelynek főnyereménye egy utazás Szentpétervárra, ahol a szerencsés nyertes megtekintheti a világ egyik legnagyobb gyűjteményével rendelkező szentpétervári vasúti múzeumot is. A Nagy Vasúti Kvíz kapcsán a Dunakeszi Járműjavító Facebook és Instagram oldalain folyamatosan osztanak meg információt a szervezők.
Kapcsolódó cikkek
- A legnagyobb hazai vasútrajongót keresi a Dunakeszi Járműjavító
- Már az ELVIRÁN is váltható jegy az Adria IC-re
- A hamburgi Digital S-Bahn elnyerte a Német Mobilitási Díjat
- A Siemens Mobility korszerűsíti Hollandia legnagyobb rendezőpályaudvarát
- Az ABB innovatív megoldásaival korszerűsítik a vasúti járműveket Németországban
- Az ÖBB és a Siemens Mobility bemutatták az új Nightjet külső formatervét
- Az ABB több mint 100 millió dollár értékben nyert el megbízást modern vasúti technológia szállítására
- Még több, akár kétszámjegyű kedvezmény decembertől az e-vonatjegyekre
- Az ABB 70 millió dollár összértékben szállít berendezéseket európai vasúti flották bővítéséhez
- Magyar találmánnyal zöldül a vasút
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.