Az EIT új közösségi irodát nyitott Budapesten
Új Közösségi Irodát (EIT Community Hub) nyitott Budapesten az Európai Unió legnagyobb innovációs hálózatát képviselő Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT). Az új Közösségi Irodában az Intézet 4 innovációs szervezete (Knowledge and Innovation Community, röviden KIC) az eddigieknél is szorosabban dolgozhat majd együtt, így az egészségügyre, a klímavédelemre, a városi mobilitásra és a nyersanyagtudományokra szakosodott csapatok között még erősebbé vállhat a tudásmegosztásra építő innovációs együttműködés.
Mindez tovább fokozhatja a szervezet akcelerációs képességét, melyen keresztül még több kis- és középvállalat számára biztosíthatnak támogatást, és elősegíthetik új vállalkozások alapítását is Közép-Kelet Európa-szerte.
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézetet (EIT) az Európai Unió azzal a céllal hozta létre, hogy az üzleti szféra, az oktatás és a kutatás közötti kapcsolatok szorosabbra fűzésével tovább erősítsék Európa innovációs képességét, és segítsék a legfejlettebb megoldások kifejlesztését napjaink sürgető globális kihívásaival szemben. Az elmúlt időszakban a szervezet Európa legnagyobb innovációs hálózatává nőtte ki magát, és fontos szerepet töltött be a magyarországi innovációs ökoszisztéma erősítésében is. Az EIT több mint 40 millió eurónyi forrást irányított már Magyarországra, valamint több mint 100 ígéretes hazai start-upot támogatott már. Az EIT Közösség által segített vállalkozások 2,4 millió euró befektetést hoztak már Magyarországra.
"Az EIT Közösségi Iroda Magyarországon kiváló példája a szervezet egyedülálló, innovációt támogató modelljének. Az új irodában négy szakmai közösség együttműködve segítheti majd az új utakat kereső innovátorokat, hogy ötleteik és vállalkozásaik – legyenek is bármely fejlődési és fejlettségi szakaszban – támogatásra találjanak. Ez az együttműködés, az új közösségi iroda erősebbé tehet minden innovációs szereplőt, melynek elsősorban diákok és innovatív vállalkozások lesznek a legnagyobb haszonélvezői. Bizakodóan várom, hogy ennek eredményeképpen még több közép- és kelet-európai újító kezdeményezés induljon el és teljesedjen ki a közeljövőben” – mondta el az Európai Innovációs és Technológiai Intézet igazgatója, Martin Kern.
A magyarországi EIT Közösségi Iroda (EIT Community Hub) a budapesti Infoparkban kezdi meg működését, 50 magasan képzett innovációs szakemberrel, a szervezet négy innovációs közösségéből:
1. az EIT Health Európa legnagyobb, egészségügyi fejlesztéseket, újításokat támogató hálózata;
2. az EIT Climate-KIC innovatív megoldásokat keresve küzd a klímaváltozás ellen;
3. az EIT Raw Materials azon dolgozik, hogy a nyersanyagszektort Európa egyik legfontosabb erősségévé tegye;
4. az EIT Urban Mobility az intelligens, környezetbarát és integrált közlekedés irányába mutató megoldásokat kutatja.
Az EIT Közösségi Irodát az EIT Health csapata koordinálja, melynek Budapesten működik a Közép-, Kelet- és Dél-Európát is magába foglaló, InnoStars elnevezésű régiós központja is. Az InnoStars többek között olyan, a szervezet számára kulcsfontosságú feladatokat lát el, mint a népszerű és elismert EIT Jumpstarter és az InnoStars Awards start-up versenyek szervezése és koordinálása.
„Magyarország az újító ötletekkel előrukkoló tehetségek és az ígéretes, korai fázisú startupok igazi aranybányája. Folyamatosan fedezünk fel olyan feltörekvő csillagokat, melyeknek a nemzetközi terjeszkedésre is jó esélyük van. Fejlődésük korai szakaszában a legtöbb start-up minden iparágban hasonló típusú kihívásokkal szembesül. Nehéz meghatározni például az árazási stratégiát, fenntartható üzleti modellt kialakítani, kiegyensúlyozott csapatot létrehozni, kapcsolatokat építeni. Mi azért vagyunk, hogy mindebben segítsünk nekik. A négy innovációs közösség együttműködésével könnyebben tudunk reagálni a startupok igényeire, így a segítségünkkel felléphetnek arra a szintre, ahol már komolyan felkelthetik a befektetők figyelmét, és sikeresen piacra léphetnek. A budapesti az első EIT Közösségi Iroda Közép-Kelet Európában, ez a régió stratégiai fontosságát is jól mutatja” – hangsúlyozta Fürjes Balázs Zoltán, az EIT Health InnoStars ügyvezetője.
A magyarországi EIT Közösségi Iroda 40 partnerrel dolgozik majd együtt, többek között olyan vezető vállalatokkal, magyarországi egyetemekkel és kutatóközpontokkal, mint a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem, a MOL, a GE Healthcare, az Ericsson vagy a Nokia.
Kapcsolódó cikkek
- Az ELTE InnoChange projektje 400 ezer eurós támogatást nyert
- Megvannak a 2020. évi EIT díj győztesei
- Magyar technológiai vállalkozókat jelöltek az EIT 2020. évi innovációs díjára
- Elindult az EIT válságkezelési kezdeményezése
- COVID-19 adatelemzési verseny
- Az EIT megerősíti a kreatív és kulturális ágazatokat
- Kiosztották az EIT Digital Challenge 2018 díjait Brüsszelben
- EIT Digital, az európai digitális transzformáció vezető szervezete
- Április végéig jelentkezhetnek egészségügyi innovátorok az 50 ezer eurós díjazású start-up versenyre
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.