Biztosított a mélyszegénységben élő gyerekek Tanodájának jövő évi működése

forrás: Prím Online, 2021. december 15. 12:23

Egy pedagógus teljes éves bére, a tanárok és a gyerekek éves útiköltsége, közüzemi díjaik jelentős része, illetve a gyermekek otthonaiban szinte egyáltalán nem elérhető internet hozzáférés – csak néhány tétel azok közül, melyek már egészen biztosan nem okoznak gondot a jövő évben a Toldon működő Tanoda költségvetésében. A 60, mélyszegénységben élő gyermek napi fejlesztését, közösségi nevelését célzó Tanodát az Igazgyöngy Alapítvány hozta létre 10 évvel ezelőtt, most pedig a Schneider Electric támogatásával tervezhetik a 2022-es évet. 

Az ország keleti határánál található zsákfaluban, Toldon a mélyszegénység és a társadalmi integráció összes problémája halmozottan van jelen a mindennapokban. A lakhatási szegénység, vagy a szinte teljeskörű munkanélküliség erősen korlátozzák az ott élők lehetőségeit. Ezen a helyen hozta létre 10 évvel ezelőtt az Igazgyöngy Alapítvány azt a Tanodát, mely a környéken élő gyerekek iskolai lemorzsolódásának csökkentését, napi fejlesztését tűzte ki céljául. A Tanodába 60, 0-18 éves gyerek jár önkéntesen nap mint nap, hogy az iskolai követelmények elsajátításán túl közösségi élményeket is szerezhessenek. 

 

„A tanodánkhoz kapcsoltunk minden olyan fejlesztést, ami 0-18 éves korig átfogja a korosztályt. Így a baba-mama klubtól az óvodások fejlesztésén, az iskolaelőkészítőn, az alsó és felső tagozatosok egyéni foglalkozásain át a középiskolások tanulásának támogatásáig egy módszertan szerint dolgozunk. Az ehhez szükséges infrastruktúra és pénzügyi források megteremtése azonban folyamatos nehézséget okoz az alapítvány számára, ezért is voltunk nagyon boldogok a Schneider Electric nagylelkű támogatása hallatán” – mondta el L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója. 

 

„Felelős vállalatként hiszünk benne, hogy nemcsak a környezeti problémákra, fenntarthatósági kérdésekre, de a minket körülvevő társadalmi körülményekre is érzékenynek kell lennünk. Ráadásul a jövő nemzedékének fejlesztésébe fektetni véleményünk szerint a legmegtérülőbb befektetés. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy idén karácsonykor egy olyan kezdeményezés mögé állunk, mely mélyen megérintett mindannyiunkat” – indokolta a támogatást Veres Zsolt, a Schneider Electric vezérigazgatója. 

 

A mostani támogatásból az alapítvány szinte egész évben fedezni tudja egyik pedagógusuk jövő évi munkabérét, a tanárok és a diákok útiköltségeit, a Tanoda közüzemi számláinak jelentős részét, és a gyerekek tanulásához szinte már elengedhetetlen internethozzáférés költségét. A toldi Tanoda egyébként annak az Igazgyöngy-modellnek a részeként működik, mely a térségben felmerülő társadalmi problémák kezelését az egyén, a család és a közösség együttes fejlesztésén keresztül kívánja elérni. A programban 17 településen, nagyságrendileg 1200 család vesz részt évente. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05