Napelem termeli az áramot a szegedi SPAR szupermarket számára
Áramfogyasztása több mint húsz százalékát napenergiából nyerte tavaly júniusban a Csillag téri SPAR szupermarket Szegeden, 2021 végéig pedig összesen 13 százalékkal járultak hozzá az üzlet teljes áramigényéhez a napelemek. A vállalat a közeljövőben újabb áruházakat szerel fel megújuló energiát hasznosító rendszerrel.
„A SPAR Magyarország stratégiai törekvése, hogy fejlesztései során környezetbarát, energiatakarékos megoldásokat használjon új áruházai építésénél és a meglévők korszerűsítésénél. A nagyobb üzletek integrált hűtéstechnikai rendszert kapnak, amelynek segítségével a hűtőbútorokból és hűtőkamrákból származó hő fűtéshez használható. A kisebb üzletegységeknél VRV hűtés-technikai rendszer optimalizálja az energiafelhasználást. Ezen kívül modern, alacsonyabb fogyasztású hűtőszekrényeket és hűtőpultokat, valamint LED-lámpákat használunk. Az intézkedéseink révén az elmúlt tíz évben sikerült csökkenteni a vásárolt villamos energia mértékét. Környezetpolitikánk új elemeként kísérleti jelleggel Szegeden - a napfény városában - a Csillag téri szupermarketban hajtottunk végre 2020-ban napenergiát hasznosító, összesen bruttó 19 millió forintos beruházást, amely beváltotta a hozzá fűzött reményeket” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
Az 1998-ban nyílt SPAR szupermarketben a vállalat 2006-ban, majd három éve is komoly modernizálást hajtott végre. Utóbbi beruházás során egyebek mellett új, energiatakarékos hűtőket építettek be és környezetbarát hűtési és világítási technológiákat telepítettek. 2020-ban pedig az áruház tetejére összesen 290 négyzetméteres napelem-rendszert építettek ki. A rendszer nyújtotta előnyöket 2020 május óta használja a szupermarket: az első évben az áruház villamos energia igényének 12 százalékát adta, míg 2021. november végéig pedig már a 13 százalékot is meghaladta a napenergia részesedése.
A rekordtermelést 2021 júniusában könyvelhette el az áruház, amikor a szolár rendszer 8707 kwh-val járult hozzá az áruház működéséhez. Ez a szükséges villamos energia 22 százalékát jelentette. Maczelka Márk hozzátette: a kedvező tapasztalatok birtokában a közeljövőben újabb üzletekben hajtanak végre napenergiát hasznosító beruházásokat. Elsőként a pécsi INTERSPAR hipermarketben indulhat hasonló fejlesztés.
A közleményhez csatolt képeket gyors regisztráció után nagyobb felbontásban is elérheti a SPAR Médiatárban, a http://mediatar.spar.hu/ oldalon. A felületen lehetősége nyílik a SPAR további publikus képeit is letölteni. A képek felhasználásakor kérjük, hogy a spar.hu fotókreditet használja.
Kapcsolódó cikkek
- Megindultak a magyar cégek a napelemekért
- Magyarország felkerült a megújuló energia befektetések toplistájára
- A világ legnagyobb napelemes energiatárolóját szállítja a Huawei Szaúd-Arábiába
- Túl gyors a napelem-boom?
- Bővíti partnerségi kapcsolatát a VELUX Cégcsoport és a Schneider Electric
- Megindult a roham az ingyen napelemekért
- Jó üzlet a napelemes fűtés?
- Termeljen áramot otthona tetőszerkezetén!
- A Huawei megoldásával percek alatt észlelhetők a napelemek meghibásodásai
- Újabb lendületet kaphat a robbanásszerűen növekvő napelemes piac
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.