Több mint 14 ezer látogató az üzleti-ipari kiállításon

forrás: Prím Online, 2022. május 15. 16:03

A hidrogén alapú technológia fejlesztése, a magyaroroszági akkumulátor gyártás és az ipari robotizáció volt a középpontjában a pénteken véget ért 15. MACH-TECH, 9. IPAR NAPJAI és a 10. AUTOMOTIVE HUNGARY kiállításoknak. A HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban 15 ország több mint 400 kiállítója mutatta be termékeit és fejlesztéseit a csaknem 15 ezer szakmai látogatónak. 

Magyarország legnagyobb üzleti-ipari találkozóját tavaly, a világjárvány miatt csak virtuális térben rendezhették meg, ezért is volt különösen fontos az idei, személyes találkozás a hazai és a nemzetközi piac szereplői számára. Egyebek mellett erről beszélt Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója a megnyitón. A házigazda elmondta: az elmúlt évben fontos változások történtek a Hungexpón. A pandémia alatt elkészült a főváros régóta várt kongresszusi központja, megújult az összes pavilon és a főbejáratnál új fogadóépület épült. A kiállítók, látogatók elkezdtek visszatérni, ami az optimizmus jele – tette hozzá Ganczer Gábor. 

 

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára megköszönte a vállalkozásoknak, hogy az elmúlt két és fél évben partnerek voltak a koronavírus-járvány kezelésében, a válságban megtartották a munkavállalókat, a munkahelyeket, és nem halasztották el a beruházásaikat. Az ITM államtitkára kiemelte: az orosz-ukrán háború veszélyt jelent a békére, a biztonságra, az energiaellátásra és a Magyarországon működő iparvállalatok ellátására az ellátási láncok széttöredezése miatt. 

 

Lepsényi István, a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség elnöke a kiállítás megnyitóján szándéknyilatkozatot írt alá nagyvállalatok képviselőivel a hidrogén alapú teherszállítás és kapcsolódó töltőinfrastruktúra magyarországi fejlesztéséről.

 

A megnyitón átadták az Ipar Napjai-Mach-Tech Nagydíjakat. Nagydíjat kapott az Abraziv Mérnöki Iroda és Gépgyártó Kft., az Endrich Bauelemente Vertriebs GmbH, a Losonczi Innovation Kft., a Metal Trading & Consulting Tanácsadó és Kereskedelmi Kft., a Pure Air Kft., a Trigo Precíziós Méréstechnika Kft., a Weidmüller Kereskedelmi Kft.

 

 

Idén már a 9. IPAR NAPJAI és 15. MACH-TECH kiállítást rendezték, ahol a hazai és nemzetközi ipar világmárkái, piacvezetői, kis- és középvállalkozásai mutatták be termékeiket, szolgáltatásiakat, egyedi megoldásaikat, fejlesztéseiket. Az ipari kiállítási csokor társrendezvénye a járműipari beszállítók és fenntartók hazai kiállítása, a 10. AUTOMOTIVE HUNGARY ezúttal is képet adott a magyarországi autógyártás piaci szereplőiről, innovációiról, egyben olyan fórum volt, ahol az iparág számos hazai és nemzetközi beszállítója és szolgáltatója találkozhatott. 

 

Az eseményt számos, a szakmai partnerek és kiállítók által szervezett, magas színvonalú program kísérte. Ezeken szó volt a többi között az e-mobilitásról, az akkumulátorgyártásról, a hegesztéstechnika alapjairól, a digitalizációban rejlő lehetőségekről, a polimerek újra hasznosításáról, a papírmentes intralogisztikáról, a magyar hidrogén gazdaság fejlődéséről, a német-magyar technológiákról, a munkavédelem jövőjéről és a 3D nyomtatásról.

 

Idén először a hegesztő szakma képviselői a kiállítás mind a négy napján tartottak bemutatókat, workshopokat. 

 

A szervezők és a kiállítás részvevői is örömmel nyugtázták, hogy a több mint 14.500 szakmai látogató – az elmúlt évekhez hasonlóan – elégedetten távozott a négynapos eseményről. 

 

A kiállításon idén is megrendezték a X. Techtogether Automotive Hungary mérnökversenyt, amelyen az ország összes jelentős felsőfokú intézménynek mérnökhallgatói mérték össze tudásukat. Az idei megmérettetés győztese a BME Motorsport lett. 

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55