A Bridgestone idén a négylábúakat támogatja munkatársai szavazatai alapján

forrás: Prím Online, 2022. augusztus 22. 18:30

A „Kiemelkedően vonzó és felelős munkáltató címet” is magáénak tudó Bridgestone Tatabánya munkatársai már másodszor dönthettek arról, hogy melyik helyi ügyet, szervezetet támogassa adománnyal a vállalat. A „Szavazz egy jó ügyért” program keretében a kollégák a gyár belső kommunikációs felületeit használva adhatták le voksaikat, és idén – a tavalyihoz képest kétszer annyi szavazattal – a Tappancs Állatotthon Alapítvány és Őrszolgálatot választották meg szerencsés nyertesnek.

A vállalat nem csak globálisan, de a saját környezetében is kiemelten fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást, amit a kollégák is elkötelezetten támogatnak. A Tappancs Állatotthon Alapítvány és Őrszolgálat számára hatalmas segítség az a 300.000 forintos pénzadomány, illetve a 130 kg állateledel és 150 liter macskaalom, amelyet az abroncsgyár juttatott el a szervezet számára. A Bridgestone munkavállalóinak emellett lehetősége nyílik majd arra is, hogy az állatotthon lakóinak legnagyobb örömére, önkéntes kutyasétáltatással is segítsék az alapítványt.

 

Tappancs Állatotthon Alapítvány és Őrszolgálat

 

„Minden évben több olyan aktivitást indítunk, amellyel a környékbeli alapítványokat, központokat, közösségeket segítjük. Tudjuk, hogy ezek a szervezetek meghatározó részei a régió életének, így pedig a munkatársaink szívéhez is közel állnak azok az ügyek, amiket képviselnek. Nagy örömömre szolgál, hogy immáron második alkalommal is megszerveztük a „Szavazz egy jó ügyért” programunkat. A Tappancs Állatotthonnal nem ez az első együttműködésünk és azt gondolom, különösen fontos, hogy a Bridgestone ismét szerepet vállalhat abban, hogy az alapítvány négylábú lakói megkapják a nekik járó törődést” – hangsúlyozta Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója.

 

Topolcsik Melinda

 

„Nagyon sokat jelent nekünk a Bridgestone támogatása. Már többször működtünk együtt és biztosak vagyunk benne, hogy számos közös aktivitásunk lesz még. Az ilyen vállalati kezdeményezések mindig nagy erőt adnak nekünk, és jelzik, hogy jó úton haladunk. Köszönjük a Bridgestone Tatabánya minden dolgozójának, hogy szavazatukkal a mi támogatásunk mellett döntöttek. Hálásak vagyunk és örülünk minden adománynak, amivel segíthetünk a nálunk lakó négylábúakon” – mondta Balaskó Ágnes, a Tappancs Állatotthon Alapítvány és Őrszolgálat vezetője.

 

Tiszta szívvel az állatokért alapítvány

 

A „Szavazz egy jó ügyért” program mellett a Bridgestone Tatabánya rendszeresen segíti felajánlásaival a régió szervezeteit, például a tatabányai Szent Borbála Kórházat vagy a helyi Tűzoltóparancsnokságot. A hónapban pedig az iskolakezdést előkészítve a Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola egyik tantermének felújítása fejeződött be az abroncsgyár támogatásával. 

 

 

A kollégák is szívügyüknek tekintik a társadalmi felelősségvállalást, ezt pedig az alábbi példa is jól mutatja: az egyik munkavállaló egy anyák napi kívánságokat valóra váltó kampányban azt kérte, hogy az ő álma beteljesítése helyett a gyár a Tiszta Szívvel az Állatokért Alapítvány munkásságát támogassa. Az elhivatottságot a vezetőség is örömmel fogadta, így az alapítvány 100 000 Ft adománnyal gazdagodott.

Kulcsszavak: Bridgestone

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Építőipari innováció: egyedülálló vizsgálatot végeznek a Széchenyi István Egyetem munkatársai

Igazi kuriózum az a vizsgálat, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriumában végeznek az intézmény munkatársai. Feladatuk egy piaci bevezetés előtt álló termék, a rozsdamentes acélból készített, hullámos gerincű gerenda viselkedésének feltérképezése. A hullámos kialakítás jelentősége, hogy a gerinc merevsége nagyobb a hagyományos, egyenes gerinchez képest, ezáltal csökkenthető a profil vastagsága, súlya, végső soron bekerülési költsége és az előállítás környezeti terhelése is.

2024. május 8. 12:50

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36