Siker: különdíjat kapott a Széchenyi István Egyetem PhD-hallgatója egy nemzetközi konferencián

forrás: Prím Online, 2022. október 10. 11:22

A győri Széchenyi István Egyetem oktatói és kutatói az idén is részt vettek a nagy hagyományokkal bíró nemzetközi fenntarthatósági konferencián, amelyet ezúttal Horvátországban tartottak. A rendezvényen előadó Pusztai Zoltán PhD-hallgató – aki egy könnyűsúlyú jármű regeneratív fékezésének optimalizálását mutatta be –fiatal kutató díjban részesült.

Mint minden évben, az idén is a fenntarthatóság volt a nemzetközi PRES konferencia témája. A rendezvény idén ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. A konferenciasorozat alapítója prof. Jiří Jaromír Klemeš, aki nemrégiben vehette át a Széchenyi István Egyetem díszdoktori címét

 

A Széchenyi-egyetem rendkívül büszke arra, hogy számos oktatója és hallgatója vett részt a rendezvényen, amelyen műszaki és gazdasági kérdések egyaránt terítékre kerültek. A győri inrézmény PhD-hallgatója, Pusztai Zoltán egy könnyűsúlyú jármű regeneratív fékezésének optimalizálását mutatta be a tudományos közönségnek. Az előadás olyannyira elnyerte az elnökök tetszését, hogy különdíjban részesítették. A kutatott téma jelentősége és aktualitása megkérdőjelezhetetlen, hiszen az energiahatékonyság és a szennyezéscsökkentés napjaink problémáira kínál alkalmazható megoldásokat.

 

Pusztai Zoltán a kiváló előadásáért megítélt különdíjjal. (Fotó: Májer Csaba József)

 

„A bemutatott munka eredményei közvetlenül felhasználhatók a városi elektromos járművek hajtási ciklusa hatékonyságának további javítására. Az optimalizált vezetési stratégiák alkalmazása – beleértve a regeneratív fékezést is – hozzájárulhat a városi közlekedés további energia- és szennyezéscsökkentéséhez” – mondta Pusztai Zoltán, akinek témavezetői prof. dr. Friedler Ferenc és dr. Szauter Ferenc.

 

A konferencián a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának kutatói és oktatói is részt vettek. A gazdasági kutatások terén dr. Eisingerné dr. Balassa Boglárka, dr. Tóth Árpád és Suta Alex PhD-hallgató képviselte a kutatóközpontot. A műszaki területről Krecht Rudolf PhD-hallgató szintén nívós előadással színesítette a programot. A konferenciára benyújtott tudományos munkák rangos, Q3-as minősítésű folyóiratban olvashatók.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36