Megint nagyot lép az Alza.hu

forrás: Prím Online, 2022. október 24. 19:17

Október elején az Alza.hu megnyitotta új kereskedelmi egységét Magyarországon. A kiváló közlekedéssel és rengeteg parkolóhellyel rendelkező AlzaShop egy vadonatúj szolgáltatást is kínál: itt van az első AlzaDrive Magyarországon. A vásárlóknak mostantól az autóból se kell kiszállniuk, hogy átvegyék megrendeléseiket. Az áruház mellett itt helyezkedik el az Alza új logisztikai központja is, amely lehetővé teszi, hogy az e-shop jelentős árukészletet tartson raktáron, és így gyorsabb kiszállítást biztosítson.

Az Alza.hu egy lépéssel ismét közelebb kerül ügyfeleihez, és új szolgáltatásokkal rukkol elő a még kitűnőbb vásárlói élmény érdekében. Négy évvel budapesti bemutatótermének megnyitása után újabb áruházat nyit, ezúttal Budapesttől délre, Szigetszentmiklóson közvetlenül az M0 mellett. A 80 m2 alapterületű üzlet az Alza első magyarországi logisztikai központjának része. A webáruház itt indítja el Magyarországon először az AlzaDrive szolgáltatást. 

 

„Büszkeséggel tölt el, hogy logisztikai, értékesítési, expanziós, informatikai és több más csapatunk lelkesedésének és szoros együttműködésének köszönhetően budapesti bemutatótermünk indulása után csaknem napra pontosan négy évvel sikerült megnyitnunk az első magyarországi logisztikai központunkat is, ahol új üzlethelyiség és az igazán egyedi koncepciójú AlzaDrive szolgáltatás is a vásárlók rendelkezésére áll” – nyilatkozta Miroslav Köváry, az Alza.hu webhopot üzemeltető Alza.cz igazgatótanácsának alelnöke.

 

„Az új egység, és különös tekintettel a szigetszentmiklósi logisztikai központ megnyitásával újfent közelebb kerülünk vásárlóinkhoz és a “megrendelés a gondolat sebességével, kézbesítés teleportálva” küldetésünkhöz. A helyi raktárkészlet lehetővé teszi számunkra, hogy lerövidítsük a szállítási határidőket, különösen a hazai beszállítóktól beszerzett áruk esetében” – egészítette ki Takács Csaba, az Alza.hu magyarországi vezetője, majd hozzátette: „Meggyőződésünk, hogy a vásárlók nem csak a karácsonyi szezonban fogják sokat használni az új AlzaDrive-ot, hiszen az tökéletesen kiegészíti az AlzaBoxok szolgáltatásait, és lehetővé teszi, hogy a nagyobb méretű megrendeléseket is kényelmesen, sorban állás nélkül, közvetlenül az autójukban ülve vegyék át az ügyfelek.”

 

 

A webshopból egyenesen az autóba

Az AlzaDrive a gyorséttermekből már ismerős átvételi koncepciót gondolja tovább. Ez az új szolgáltatás azokat a vásárlókat szólítja meg, akik autóval érkezve szeretnék átvenni a megrendelt termékeket és szívesen elkerülnék a karácsony előtti hosszú sorban állást – nem kell parkolóhelyet keresniük, sőt még az autóból sem kell kiszállniuk. Az átvétel menete rendkívül egyszerű. Az online megrendelés leadásakor szállítási módként a „Személyes átvétel az Alza Sziget Shopban – AlzaDrive” lehetőséget kell kiválasztani. Miután megérkezik az értesítés arról, hogy a megrendelés már átvehető, a vásárló autójával felkeresi a szigetszentmiklósi üzletet. Itt a rendelkezésre álló 136 parkolóhelyen való megállás helyett a két kültéri fizetőautomata, az úgynevezett PayBoxok egyikéhez hajt. A kijelzőn beírja a megrendelés számát. Amennyiben rendelését már korábban kifizette, akkor ezután már csak az átvételhez szükséges PIN kódot kell megadnia. A megrendelést a helyszínen kártyával is ki lehet fizetni. Ezt követően az e-shop munkatársai közvetlenül a vásárló autójához viszik az árut, vagy segítenek a nagyobb árukat bepakolni a csomagtartóba. 

 

Nincs sorban állás

Azok az ügyfelek, akik az AlzaShopban szeretnék személyesen átvenni a megvásárolt terméket, szintén elkerülhetik a sorban állást. Az előre kifizetett megrendelések átvétele az Alza mobilalkalmazással felgyorsítható. A vásárlók az alkalmazásban látják, mennyi időt vesz igénybe rendelésük elkészítése, így már útközben elindíthatják azt. Így mire a vásárló megérkezik, már várja a megrendelt termék, és várakozás nélkül azonnal viheti. 

 

A megrendelések átvétele és vásárlás az új AlzaShopban

Az új, szigetszentmiklósi AlzaShopban a vásárlók nem csak az online leadott megrendeléseiket vehetik át; az üzletben számos terméket – többek közt mobiltelefonokat, okosórákat, televíziókat – kipróbálhatnak és meg is vásárolhatnak. Külön rész szolgál az irodai felszerelések bemutatására. Így az ergonomikus termékeket (például irodai székek, asztalok, AlzaErgo monitortartók stb.), amelyek esetében különösen fontos, az érdeklődők vásárlás előtt ki is próbálhatják. Természetesen nem hiányozhatnak a népszerű háztartási kisgépek sem, köztük a kiemelkedően jó ár-érték arányt képviselő Siguro márka termékei.

 

Az Alza.hu kínálatának egyes termékei online megrendelés nélkül, közvetlenül a helyszínen is megvásárolhatók.  A budapesti Showroomban már hosszabb ideje működik ez a szolgáltatás, amelynek keretében elsősorban kisebb árucikkeket, például kávét, egyes tonereket, nyomtatópapírokat, illetve szezonális termékeket vásárolhatnak meg az ügyfelek azonnal. A szigetszentmiklósi helyszínen elérhető az ügyfelek által egyre gyakrabban igénybe vett, a reklamációk leadására szolgáló önkiszolgáló terminál is. 

 

Az Alza első magyarországi logisztikai központja

Az üzlet mellett található logisztikai központ 8000 m2 -es méretének köszönhetően lehetővé teszi, hogy a webshop sokkal nagyobb árukészletet tartson közvetlenül Magyarországon. Ezzel 14 000 darabra nő az azonnal átvehető árufajták száma, valamint csökken a kiszállítási idő, úgy az AlzaBoxok, mint a címre történő kézbesítés esetén is. Az igen széles választékot kínáló raktárkészlet termékei között megtalálhatók a vásárlók által keresett háztartási nagygépek is, ideértve a helyi beszállítóktól származó készülékeket is.  

Kulcsszavak: webáruház Alza.hu

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36