Vajon mennyire vagyunk adattudatosak? – Homályos sütik és elfelejtett jelszavak
Pontosan tudja, mit fogad el a neten egy felugró ablakra kattintva? Minden webhelyen más jelszót használ? Utalnak önre a jelszavai? Ilyen kérdésekre is keresi a választ a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a DIMSZ – Adatvezérelt Marketing Szövetség közös kutatása, amely a két szervezet adattudatosságot fejlesztő programja keretében valósul meg.
“A DIMSZ – Adatvezérelt Marketing Szövetség elsődleges célja, hogy tagjai közreműködésével elősegítse a magyarországi adatvezérelt marketingkultúra fejlődését, tájékoztassa a közvéleményt az adatvezérelt marketingeszközök működéséről, előnyeiről, felelős használatukról és az érvényes szabályozásról. Tevékenysége eredményes ellátása érdekében a DIMSZ évek óta rendszeres érdekegyeztetéseket folytat állami és civil szervezetekkel, többek között az NMHH-val is” – nyilatkozta Hivatal Péter, a DIMSZ alelnöke.
„Az NMHH és a DIMSZ vezetői egyetértenek abban, hogy mindkét szervezet számára kiemelten fontos a fogyasztók adatvédelmi és adatbiztonsági tudatosságának növelése, és céljaikat hatékonyabban tudják elérni egy hosszú távú közös program keretében. Ezért együttműködésünket új szintre emeljük” – mondta el az egyeztetéseket követően dr. Szabó László Zsolt, az NMHH médiapiaci együttműködési és kutatási igazgatója.
A program keretében a kutatás releváns és aktuális eredményeit szakmai fórumokon, podcast beszélgetésekben, valamint tudásmegosztó képzési anyagokon és kiadványokon dolgoznak fel.
Az olvasók és a felhasználók érdeke, hogy megismerjék és megértsék az online felületeken és az alkalmazásokban megjelenő marketingkommunikációs tartalmakat és a hátterében zajló működési folyamatokat. Az együttműködő partnerek ezért elkötelezettek abban, hogy emeljék az online tartalmak, szolgáltatások és a reklámfogyasztás tudatossági szintjét, hogy a felhasználók magabiztosabban és hatékonyabban tudják használni az online megoldásokat a saját kényelmük és biztonságuk érdekében.
Az NMHH és a DIMSZ első közös kutatása, amelynek eredményeit 2023 januárjában, az Adatvédelem Nemzetközi Napján tartandó szakmai rendezvényen fogják ismertetni, többek között az alábbi kérdésekre keresi a választ:
• Mennyire tájékozottak a felhasználók az adataik védelmét illetően? Milyen mértékben használják ezeket?
• Melyek a főbb tévhitek és bizonytalanságok?
• Milyen tényezők befolyásolják az adatmegadási hajlandóságot?
Kapcsolódó cikkek
- Virtuális reklám szabálytalan közzétételéért és nem teljesített vállalásokért bírságolt a Médiatanács
- Az NMHH összeállításából kiderült, hogy mit hallgattunk tavaly a neten
- „Zöldmezős” frekvencia árverését készíti elő az NMHH
- Együttműködési megállapodást kötött az NMHH a Széchenyi István Egyetemmel
- Hírportálok, bulvárlapok és női magazinok az elmúlt negyedév legnépszerűbb magyar weboldalai
- NMHH: hamarosan egyféle töltőt használhatunk a legtöbb elektronikus eszközünkhöz
- Megpályázható rádiós frekvenciákról döntött a Médiatanács
- Digipedia: tudástárral segíti az online tér biztonságos és tudatos használatát az NMHH
- Mesterséges intelligencia: mi használjuk és mi szabunk határt neki
- A valóságshow-k valóságát tanulmányozta az NMHH új kiadványa
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.