Nőnapi pólókollekcióval készült a Telekom

forrás: Prím Online, 2023. március 8. 14:09

Példaértékű fiatal tehetségek bemutatásával és Daubner Anna hazai tervezővel közös, egyedi pólókollekcióval készült a Telekom az idei nőnapra. A vállalat célja a kezdeményezéssel, hogy bátorítást, megerősítést adjon a fiatal nőknek álmaik, céljaik megvalósításában.

Kutatások igazolják, hogy a példaképek azon túl, hogy hozzájárulhatnak az általuk képviselt szakmák társadalmi nemi szakadékainak áthidalásához és csökkenthetik a különféle, szakmájukkal kapcsolatos sztereotípiákat, alapvető hatással lehetnek környezetük és a fiatalabb generáció önbizalmára és szakmai életútjára is. Különösen igaz ez a STEM területen dolgozó nőkre, ahol a jó példák bemutatása elősegítheti a pályaválasztás előtt álló fiatal nők döntését, hogy kutatói, tudományos, műszaki pályára lépnek vagy sem. Az Eurostat 2021-es adatai szerint Magyarországon mindössze 33 százalék a tudományos, technológiai (STEM) területen dolgozó nők aránya. Ezt felismerve, a Telekom szándéka, hogy fiatal, tehetséges példaképekkel és megerősítő, bíztató üzenetekkel támogassa a pályakezdőket az előrelépésben. A Telekom BrandShopja március 8-án, nőnapon egy új, különleges női pólókollekcióval egészül ki. 

 

 

Az vagy, amit megálmodsz

 

A Telekom Daubner Anna tervezőt kérte fel arra, hogy közösen alkossanak meg egy női pólókollekciót, amely azt az üzenetet közvetíti a fiatalok számára, hogy éljenek bátran lehetőségeikkel, merjenek kísérletezni és tenni álmaik megvalósítása érdekében. A pólók két design-nal: „ Hív a lehetőség, felveszed?” és „ Az vagy, amit megálmodsz” felirattal készült a fiatal tervező műhelyében. Az együttműködés kapcsán Daubner Anna kiemelte: „Az „Az vagy, amit megálmodsz” szlogenű póló motívumai (a balettcipő, könyv, űrhajó, sztetoszkóp, kontroller) azt próbálják megjeleníteni, hogy mindegy, hogy mi szeretnél lenni, az a lényeg, hogy ez megtörténhessen. A pólókon megjelenő szlogenek jól működnek, ha tudod, hogy az utadon haladsz, de akkor is, ha (még) nem érzed ott magad, ahol szeretnél lenni. Azzal, hogy hordod, közelebb hozza a céljaidat, hiszen „magadra veszed” azt, ami felé el szeretnél indulni.” 

 

A Telekom a pólók megvásárlásából befolyt összeggel a Nők a Tudományért Egyesület Lányok Napja kezdeményezését támogatja, mely a műszaki, tudományos pálya iránt érdeklődő fiatal lányok számára kínál iránymutatást. „Az Annával való kollaborációnk fő ösztönzője a mentorálás és a példamutatás iránti elköteleződésünk. Folytatva a tavaly a POKET zsebkönyvekkel indult mozgalmunkat – amelynek keretében Üzeneted érkezett címmel jelent meg kötet 32 ismert, tapasztalt, sikeres nő tanácsaival – arra bátorítjuk a fiatal tehetségeket, hogy merjenek álmodni, tenni a céljaikért. A BrandShopunkba frissen bekerült pólókon ezt az üzenetet tesszük megfoghatóvá, láthatóvá olyan módon, ami a fiatalok számára is elérhető és értékkel bír.” – mondta Friedl Zsuzsanna, a Telekom Chief People Officere.

 

 

Szigeti Fanni, a Nők a Tudományban Egyesület ügyvezetője kiemelte: „Számos akadály gördül a lányok elé a pályaválasztáskor, az egyik, hogy hiányoznak a női példaképek. Azok a szerepmodellek, akik utat mutathatnak, megoszthatják a tapasztalataikat, bátoríthatják a lányokat. Ha lehet tanácsolni valamit ennek a generációnak, akkor azt mondanám, hogy próbálják megtalálni a saját – nem a környezet és a sztereotípiák által befolyásolt –, valós érdeklődésüket, éljenek a lehetőségekkel és keressék azokat a példaképeket, akik inspirálják őket. A NaTE-nál azon dolgozunk, hogy mindehhez eszközöket adjunk a lányok kezébe.”

 

A fiatal nőket támogató kampány mellé tíz hazai tehetséges fiatal csatlakozott nagykövetként – Nyáry Luca író, modell, Molnár Viola Anna, az Elle vezető szerkesztője, Tassonyi Csenge a Briefly társalapítója, Mitter Anna Róza a Mittersisters alapítója, Dr. Farkas Alexandra kutató, tudományos újságíró, Petik Panna, az FTC-Telekom Waterpolo női vízilabdázója, Szigeti Fanni, a NaTE ügyvezetője, Prikrill Odett, a Magyar Telekom Java fejlesztő munkatársa, Eke Angéla színésznő, valamint Daubner Anna, a kollekció tervezője. A nagykövetek saját social felületeiken betekintést adnak abba is, milyen út, milyen felismerések, döntések és lépések vezettek sikereikhez.

 

Fotók: Sutus Fanni

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36