Ma a Logisztika Napját ünnepeljük
Idén április 20-án, azaz ma van a Logisztika Napja. Az esemény Németországban már több mint másfél évtizedes múlttal rendelkezik, hazánk pedig 11 éve csatlakozott először a kezdeményezéshez. Az alkalomból adódóan számos programmal találkozhatnak évről évre ilyenkor a logisztika iránt érdeklődők.
Németországban 2007-től ünneplik a Logisztika Napját. A Német Logisztikai Társaság (BVL) kezdeményezéséhez hazánk 2012-ben csatlakozott először, melynek köszönhetően már több mint egy évtizede Magyarországon is számos programmal találkozhatnak ilyenkor a logisztika iránt érdeklődők. A szervezésben ráadásul nemcsak szakmai szervezetek, hanem piaci szereplők is rendszerint aktív szerepet vállalnak.
A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) idén is készült az eseményre
„Nálunk nemcsak a Logisztika Napjakor, hanem az év folyamán több alkalommal is találhatnak logisztikai eseményeket a terület iránt érdeklődők. Azonban természetesen mi is készültünk a jeles alkalomra, amelynek keretein belül idén vidéki programok kerültek megszervezésre” – mondta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.
A Logisztika Napja alkalmából április 18-án az Egyesület tagjainak lehetősége nyílt ellátogatni a tavaly októberben átadott fényeslitkei East-West Gate (EWG) intermodális terminálra, ahol megtekinthették a legmodernebb technológiákat alkalmazó logisztikai központ innovációit. A rendezvényen Tálosi János, az East-West Intermodális Logisztikai Zrt. vezérigazgatója mutatta be, hogyan irányítják az átrakodást végző darukat Európában egyedülálló módon az 5G technológia segítségével, távoli biztonságos munkaállomásokról. A rendezvényen részt vett a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) partnere, a Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Technikum is. A program részeként így a fiatalabb generáció képviselőinek is lehetősége nyílt betekintést nyerni hazánk egyik kiemelkedő logisztikai termináljának működésébe.
„A Technikum is nagy hangsúlyt fektet a naprakész logisztikai ismeretek átadására, valamint az innovatív megoldások bemutatására, ezekben pedig közösek az elképzeléseink” – hangsúlyozta a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.
A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) ugyanis rendszerint több száz Felsőfokú Logisztikai Menedzsert képez évente. A sok esetben havonta induló képzés sikerét az is alátámasztja, hogy már több évtizedes múlttal rendelkezik, valamint személyes és online változatára is folyamatos az érdeklődés.
„Az oktatások során fontos szerepet kap a piaci igényekre való gyors reagálás, a hiánypótló ismeretek átadása, valamint ezek jól használhatósága a mindennapok során” – tette hozzá Dr. Doór Zoltán.
A szervezet ráadásul a Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzés mellett több tréninget is kínál, valamint vállalatok részére gyakran egyéni igényekre szabott oktatások lebonyolítását is vállalja. Dr. Doór Zoltán a Logisztika Napja kapcsán még azt is kiemelte, hogy ilyenkor jellemzően számos további érdekes programot is találhatnak az érdeklődők országszerte. Ilyen idén az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság Logisztika Napjára megszervezett ülése is, amelynek témái között az idén 33 éves Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) tevékenysége is megjelenik.
Kapcsolódó cikkek
- A Raben Group is jelen lesz az idei Transport Logistic kiállításon
- Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Logisztikai Egyesület és a Trenkwalder
- Az innováció már-már tradíció a logisztikában
- Robotokkal és raktárakkal fejleszt a logisztikai nagyvállalat
- Trendek a logisztikában
- A Palletways négy éve indította el magyarországi hálózatát
- Okoseszközök segítik a DACHSER-t a nemzetközi gyűjtőforgalomban
- Bemutatásra került a legújabb Logisztikai Évkönyv
- Európai szintű fulfillment központ nyílt a webáruházak számára Magyarországon
- Mélypontra esett az európai logisztikai kínálat
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Így hasznosíthatod újra régi laptopodat a gyerek számára
Van a családban gyerek és van egy régebbi laptopod is? Ahelyett, hogy leadnád a laptopot egy elektronikai hulladékgyűjtőbe vagy elásnád a szekrény mélyére a kacatok közé, miért nem kelted inkább új életre a közeledő gyereknap alkalmából? Egy régi vagy nemrégiben lecserélt laptop nem feltétlenül használhatatlan, ezért a tovább örökítése kiváló módja az újrahasznosításnak.
IT Fitneszteszt 2024 - idén is megmérik a régió diákjainak digitális készségeit
Idén Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna részvételével zajlik a régió nagyszabású, online digitáliskészség-felmérése, az IT Fitneszteszt. Az elsősorban az általános iskola végzős diákjait és a középiskolás korosztályt célzó felmérés nem csupán a kitöltők számára nyújt valós képet a szórakozáson túl a tanulás és más hétköznapi online feladatvégzés terén szerzett gyakorlati ismereteikről, eredményeinek összesítése tanáraik, illetve a szakpolitikusok munkáját is segítheti azáltal, hogy fény derül erősségeikre és a fejlesztendő területekre egyaránt.
A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.