Ismeretlen terület a kriptó a magyar nők számára
A nők közül kevesen és csak kis összeggel nyitottak a kriptovaluták kipróbálására, keveset tudnak erről a területről, inkább a bitcoint ismerik, de biztonságosabbnak tartják, mint a férfiak. A Binance megbízásából reprezentatív kutatás és a közösségi médiára vonatkozó felmérés készült a magyarok kriptovalutákkal kapcsolatos ismereteiről. Az eredmények arra világítanak rá, hogy a nők edukációja és a nemek közötti különbségek csökkentése kiemelten fontos ezen a területen, erre a világcég évek óta nagy hangsúlyt fektet.
A Binance alapítványa tavaly 2 millió dollárt adományozott világszerte több mint 36 ezer nőknek szóló Web3-ösztöndíj finanszírozására, és az edukációt idén is ugyanilyen mértékben folyatják. A cég meggyőződése, hogy oktatás nélkül a digitális hozzáférés területén kiegyenlítetlenek maradnak a viszonyok a nemek között.
A világ legnagyobb kriptotőzsdéje megbízásából készített reprezentatív kutatás eredményeiből kiderült, körülbelül fele annyi nő használ kriptovalutát hobbi szinten, mint férfi, és ugyanennyien tartják kiegészítő jövedelemnek (36 százalékuk). A Binance az iparági ismeretekre volt kíváncsi mindkét nem esetében. Az 1034 ember megkérdezésével készült felmérésből kiderült, a nők 93 százaléka nem használt még kriptovalutát, mert nem foglalkoztatja őket ez a terület, vagy mert úgy érzik, nem tudnak eleget a kipróbáláshoz.
Azok a női válaszadók, akik használnának kriptovalutát, kis összeget lennének hajlandók erre fordítani; 80 százalékuk 50 ezer forint alatti összeget. A legnépszerűbb kriptovaluta-fajtát, a bitcoint, a válaszadó nők 80 százaléka ismeri, az ethereumot mindössze minden ötödik. Az ismerethiányt támasztja alá az az adat is, hogy a nők 31 százaléka gondolja kockázatosnak a virtuális pénzeket, míg a férfiaknál 46 százalék ez az arány. Ugyanakkor a nők egyharmada mondta azt, hogy egyáltalán nem szeretné kipróbálni.
A Binance saját kutatásában a magyar Facebookra, a podcastekre és a TikTokra is kitekintett. Ebből többek között kiderült, elenyésző a nők jelenléte a kriptovilág social felületein, a témáról szóló posztokra 90 százalékban férfiak reagálnak, a nők szinte alig kommentelnek, de a más típusú interakció sem számottveő. A témával foglalkozó podcastek többségét férfiak vezetik. Kriptovaluta kulcsszóra keresve a TikTokon pedig rendre férfiak által készített rövid videók jelennek meg.
„Világszinten sem jobb a helyzet, a kriptovaluta-tulajdonosok mindössze 37 százalékát teszik ki a nők, ezért pénzügyi oktatásuk különösen fontos annak érdekében, hogy az iparág minél többüket aktivizálja. A Binance Academy-t több ország nyelvére lokalizáltuk, így segítünk a kriptovalutákról szóló edukációs tartalmak elérésében, ezáltal pedig támogatjuk a pénzügyi tudatosságot, szabadságot. Célzott ösztöndíjakat, tréningeket alakítunk ki nők számára, hogy a blockchain szektorban minél többen legyenek vezető pozícióban” – mondta Kirilo Khomiakov, a Binance kelet-közép-európai régiójának vezetője.
A Binance Academy tartalmai ingyenesen hozzáférhetők, így bárki bármikor tanulni kezdhet. Az akadémia közel 1000 cikkel, valamint szószedettel rendelkezik, és magas színvonalú tanfolyamokat tart több mint 30 nyelven - köztük magyarul is. Az akadémia látogatóinak száma 2022-ben meghaladta a 26 milliót, és a Binance bízik abban, hogy az oktatási platform anyagai jelentősen megkönnyítik a kriptovilág megismerését.
A nemek közötti különbségek további csökkentése érdekében a Binance nemrég létrehozta első hivatalos gyakornoki és posztgraduális programját, ami további lehetőséget biztosít a nők számára az iparági karrierépítéshez.
A kutatásokról:
Opinio reprezentatív kutatás, országos mintán. A felmérésben 1034, 18-59 éves, okostelefonnal rendelkező felnőtt vett részt 2022 decemberében.
Binance social média kutatás – Magyarország, 2023. március
Kapcsolódó cikkek
- Magyarországon regionális összehasonlításban is igen kedvező feltételekkel lehet kriptóba fektetni
- Újabb mítoszokat cáfol a Binance
- Passkey: jelszó nélküli bejelentkezésre áll át a Binance
- Már közel félszáz bitcoin-automata működik Magyarországon
- Az FTX kriptovaluta-csőd tanulságai: mire figyeljenek a kripto-befektetők a jövőben?
- Itt a kriptoról is mindent tudó ChatGPT és AI-képgenerátor
- A Binance növeli a Web3-ban és a kriptóban dolgozó nők számát
- Egyre gyakoribb a válóperekben az eltitkolt kriptovagyon
- Binance: a válogatott focista, Szalai Attila is beszáll a kripto-edukációba
- Franciaországban már kriptovalutával is fizethetünk az üzletekben
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.