1,7 milliárd forint állami támogatást kapott a Rolls-Royce Magyarország
1,7 milliárd forint összegű állami támogatást kapott a Rolls-Royce annak érdekében, hogy a vállalat tovább folytathassa kutatási és fejlesztési programjait, illetve hogy mérnöki megoldásaival forradalmasítsa a teljesen elektromos és hibrid-elektromos légiközlekedést. A Nemzeti Befektetési Ügynökség, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium által biztosított pályázati támogatásnak köszönhetően további 20 új munkahely nyílik mérnökök számára a vállalat budapesti telephelyén, ahol a fenntartható repülés jövőjét formáló technológiai megoldásokon dolgoznak.
A hároméves támogatási program Magyarország Kormánya elkötelezettségét mutatja olyan mérnöki csúcstechnológiák hazai fejlesztése iránt, amelyek élénkíthetik a hazai gazdaságot.
A nemzetközi Rolls-Royce Electrical üzleti szervezet részeként a Rolls-Royce Magyarország mérnökei munkájukkal olyan energiaelosztó- és hajtásrendszerek fejlesztését végzik, amelyek a fejlett légiközlekedés piacát alapjaiban formálják majd újra. A Rolls-Royce jelenleg mintegy 120 főt foglalkoztat budapesti irodájában.
A Rolls-Royce Electrical már bizonyította fejlett mérnöki technológiáit olyan kísérleti programokban, mint a H3PS négyüléses repülőgépének fejlesztése, ahol a világon egyedülálló párhuzamos hibrid-elektromos hajtásrendszer és teljesítményelektronika tervezéséért a magyar csapat volt a felelős.
Sara Poxon, a Rolls-Royce Electrical üzemeltetési igazgatója elmondta: „Nagyon örülünk a magyar kormány támogatásának, ami egy újabb elismerése annak, hogy a fenntartható technológiai megoldások átformálják majd a fejlett légiközlekedés piacát. Zöldebbé, csendesebbé és gazdaságosabbá válik az utazás és az áruszállítás a városon belül, a városok, illetve a jelenleg még elszigetelt régiók között.
Magyarországon egy kimondottan erős mérnöki kompetenciákra épülő tudásközpontot építettünk ki és fejlesztünk tovább a jövőben. A támogatással növelhetjük versenyképességünket, és tovább tökéletesíthetjük a teljesen elektromos és hibrid-elektromos légijárművekbe fejlesztett rendszereinket. Mindez elősegíti, hogy felgyorsítsuk azokat a technológiai áttöréseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a Rolls-Royce hozzájáruljon, hogy 2050-ig a teljes légiipar karbonsemleges legyen.”
Balázs Gergely György, a Rolls-Royce Magyarország ügyvezető igazgatója hozzátette: „Munkánkkal arra összpontosítunk, hogy fenntarthatóvá tegyük a repülést. A Rolls-Royce Magyarország mérnökei korábban jelentős mérföldköveket értek el a teljesen elektromos és hibrid-elektromos rendszerek fejlesztésében. A vállalat mérnöki csapata éppen ezért kulcsfontosságú szerepet tölt be a jövő repülését forradalmasító technológiai megoldások fejlesztésében.
Bízunk abban, hogy még több tehetség csatlakozik hozzánk, és a jövőben velük együtt dolgozhatunk tovább a repülés villamosításán. Magyarország Kormánya támogatásával egyúttal azon törekvésünket is elismeri, hogy biztosítjuk a mérnöki kiválóságokat és támogatjuk a légiipart a karbonsemleges működés elérésében.
Azzal, hogy együttműködünk a kormánnyal, ipari partnerekkel, egyetemekkel és kutatóintézetekkel, valamint szakmai szervezetekkel olyan mérnöki megoldásokat tudunk létrehozni, amelyekre a fejlett légiközlekedés piacának egyre inkább szüksége van.”
Kapcsolódó cikkek
- Együtt alkot különleges digitális világot az Emirates és az AWS
- Az Airbus új automata pilótatámogató technológiákat tesztel
- Mit tegyünk, ha késik vagy törlik a járatunkat?
- Jön a Repülőtér éjszakája
- A Rolls-Royce és a Hyundai Motor Csoport tovább javítja a fejlett légiközlekedést
- A Rolls-Royce új technológiával formálja a hibrid-elektromos repülést
- A hazai mellett nemzetközi képzőbázisokkal bővül az Airwin
- A Siemens digitális ikrekkel nyúl a hidrogénhajtású repülők szárnya alá
- Magyar Rolls-Royce mérnökök fejlesztettek egyedülálló hibrid-elektromos hajtásrendszert
- Szeptember 4.: Az Aeropark éjszakája
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.