Kkv-k százai fejleszthetik térítésmentesen digitális tudásukat
A hazai kis- és középvállalkozások uniós versenytársaikkal összehasonlítva továbbra sem teljesítenek jól a digitális megoldások alkalmazása terén. A digitális gazdaság és társadalom index (DESI) alapján hazánk csupán 25. az EU vállalkozásait digitális integráltság szempontjából összevető rangsorban. Az Európai Bizottság által létrehozott Európai Digitális Innovációs Központok (EDIH-ek) hálózata a kkv-k és a közszféra szervezeteinek digitális felzárkóztatását hivatott elősegíteni. Hazánkban a most induló DigitalTech EDIH kkv-k százai számára nyújt térítésmentes támogatást kiberbiztonsággal, blockchain technológiával, edtech és fintech megoldásokkal, valamint üzletfejlesztéssel kapcsolatos kihívásaik megoldásában.
Az Európai Unióban tagállami szinten a digitalizáció terén jelentős egyenetlenségek mutatkoznak, amelyeket a digitális gazdasági és társadalmi fejlettséget mérő ún. DESI index is tükröz. Ez a mutató 2014 óta rangsorolja a tagállamokat digitalizációs szintjük szerint és vizsgálja előrehaladásukat. Hazánk ebben a rangsorban összesítésben a 22. helyen áll, annak ellenére, hogy az elmúlt néhány évben a fejlődés üteme megközelítette az uniós átlagot. A felmérés szerint a vállalkozások digitális érettsége szempontjából még rosszabb a helyzet: alig 21%-uk használ például erőforrás-tervezési szoftvereket, és kevesebb mint 15%-uknak van aktív közösségimédia-jelenléte. A kkv-k le vannak maradva olyan fejlett digitális technológiák alkalmazásában is, mint a big data (7 százalék, EU 14 százalék), vagy a felhőszolgáltatások (21 százalék, EU 34 százalék), vagy a mesterséges intelligencia (3 százalék, EU 8 százalék). A 2030-ig tartó digitális évtized céljainak elérése érdekében a hazai vállalkozásoknak egyre nagyobb szükségük van a hatékonyságot növelő, versenyképességet javító digitális fejlődésre.
A digitális átálláshoz az Európai Bizottság és az uniós országok kormányzatai is segítséget nyújtanak többek között a közelmúltban alakult Európai Digitális Innovációs Központok hálózatán keresztül, amelyből már több mint 150 található szerte Európában. A hazánkban működését most kezdő DigitalTech EDIH azon vállalkozások, szervezetek számára nyújt térítésmentes szolgáltatásokat - képzést vagy személyes tanácsadást -, melyek számára fontos a digitális biztonság, az adatok és a hálózatok védelme a kibertámadásoktól. Azon vállalkozások számára is segítséget jelent, akik pénzügyeik, oktatási tevékenységük digitalizálásához szeretnének tanácsot kapni, vagy blockchain technológiával optimalizálnák működésüket. A vállalatokat a DigitalTech EDIH ezeken túlmenően komplex üzletfejlesztési tanácsadással is ellátja. A szolgáltatásokat az ország egész területén térítésmentesen vehetik igénybe a kkv-szektorban, illetve a közszférában működő szervezetek.
A hazánk meghatározó egyetemei, vállalkozásfejlesztési szervezetei és az IT-iparág vezető képviselői által létrehozott DigitalTech EDIH mostantól alap, közép és haladó szinten kínál képzéseket, hogy segítse a résztvevőket saját szervezetük igényeinek megfelelő szakmai tudás megszerzésében. A kurzusokon a résztvevők megismerhetik többek között az üzletfejlesztés főbb elemeit, melyek a forrásbevonás, a hatékonyság, az innováció segítségével maximalizálják a profitot a változó gazdasági környezetben. Megerősíthetik vagy felépíthetik vállalatuk kibervédelmét, hogy az esetleges támadásokat hárítani, az általuk okozott kárt minimalizálni tudják. Tudásra tehetnek szert korszerű pénzügyi digitalizációs megoldások alkalmazásában saját szervezetüknél, és olyan modern oktatási technológiákat is megismerhetnek, melyek segítségével hatékonyabban tudják képezni munkavállalóikat. A képzések keretében továbbá megismerkedhetnek a blockchain technológiával, mely a kkv-k számára is biztonságos megoldásokat kínál akár fizetési szolgáltatások lebonyolításához, akár az ún. „okos szerződések” működtetése területén, melyek tovább növelik a stabilitást, valamint a hatékonyságot.
A DigitalTech EDIH célja, hogy képzéseivel és egyéni tanácsadással több száz kkv és a közszféra szervezeteinek digitális átállását támogassa az elkövetkező években. A DigitalTech EDIH szolgáltatásai már elérhetőek a https://digitaltechedih.hu/ oldalon, ahol a nyáron induló képzésekre már lehet is jelentkezni.
Kapcsolódó cikkek
- Új szerepköréhez jobban illő névre vált az IVSZ
- Sokba kerülhet a cégeknek az uniós mesterségesintelligencia-szabályozásnak való megfelelés
- Az IVSZ álláspontja a mesterséges intelligenciára épülő fejlesztésekkel kapcsolatban
- A pandémia után a BNPL szolgáltatások adhatnak új lökést a magyar e-kereskedelemnek
- Indul a diákok digitális készségeit felmérő, nagyszabású régiós teszt
- Changing reality – az útkeresésre, újratervezésre fókuszálnak a SMART 2023 konferencia előadói
- Milyen az élet az OKJ után?
- Elhárult az utolsó akadály is a drónos permetezés elől
- Pozitív női példaképekkel népszerűsíti az IKT szektort az IVSZ és a WiTH
- Mik voltak 2022-ben a legérdekesebb szakképesítések?
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.