Hogyan válasszunk autós hűtőtáskát?
Nyáron kiemelten fontos gondoskodni a megfelelő folyadékpótlásról. Mivel egy nyaralás során gyakran váratlan helyzetekkel is szembesülni kell, éppen ezért praktikus megoldás lehet egy autós hűtőtáska, amelyben kiválóan alkalmas a családi frissítők hidegen tartására.
„A megfelelő hűtőtáska kiválasztása nem könnyű feladat, mivel ezt egyáltalán nem egy szezonra választja ki az ember. Éppen ezért a döntés meghozatala előtt először is tisztázni kell magunkban, hogy milyen kapacitásút, illetve milyen tudásút szeretnénk használni” – hívta fel a figyelmet Lucza András, a Sencor termékmenedzsere. Hozzátette: vannak ugyanis már olyan készülékek is, amelyek az ételek melegen tartására is alkalmasak.
A Sencor kínálatában az SCM 2130 és az SCM 1122 jelenti a belépő szintet. Ezek 22, illetve 30 literes kapacitással rendelkeznek, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a legkisebben akár 15 darab félliteres alumínium dobozos üdítő is elfér. A nagyobb kapacitású pedig 12 darab 0,5 literes alumínium dobozos, valamint két darab kétliteres PET-palackos üdítő tárolására szolgál. Mindkét hűtőtáskát erős hűtőelemmel és hatékony hőszigeteléssel látták el. Ennek köszönhetően ezen hűtőtáskák belsejében a hőmérséklet akár 20 Celsius fokkal alacsonyabb lehet a külső hőfoknál.
Bár az SCM 1122-es klasszikus autós hűtőtáskaként funkcionál, az SCM 2130 nemcsak a személyautóban, hanem akár a nyaralóban, vagy a hétvégi házban is használható a 220V-os csatlakozó révén. Ez a készülék viszont nemcsak az italok, vagy élelmiszerek melegítésére alkalmas, ugyanis akár melegíteni is lehet vele a behelyezett finomságokat egészen 60 Celsius fokos hőmérsékletig.
A nyári melegben bevethető hűtőtáskák táborát gazdagítja a Sencor SCM 2224BL-EUE3, amely a legtökéletesebb kiegészítője lehet egy piknikezésnek, strandolásnak, vagy autós utazásnak. A 24 literes belső térrel rendelkező hűtőtáskába hat darab 1,5 literes, vagy 5 darab 2 literes üdítőspalack helyezhető el és a duális működtetési elvnek köszönhetően nemcsak szivargyújtóról, hanem hálózati kábelről is üzemeltethető.
„Az ideális autós hűtőtáska kiválasztásához tehát figyelembe kell venni, hogy hol, illetve, hogy mire szeretnék használni. Egy kizárólag a személyautóban rendelkezésre álló változat esetén már egy alap kivitel is elegendő lehet, de a minél rugalmasabb felhasználás, például a nyaralóban történő üzemeltetés terén érdemes lehet egy fejlettebb készüléket választani” – tette hozzá a szakember.
Kapcsolódó cikkek
- A kényelem új korszaka köszöntött be a háztartási gépeknél
- Hogyan válasszunk légtisztítót a pollenszezonra?
- Egy robotporszívó, amivel fertőtleníteni is lehet
- Így csökkenthetjük a konyhai és a háztartási gépek energiafelhasználását
- Egészséges ételkészítés kellemetlen szagok és sütőolaj nélkül
- Hogyan válasszunk konyhai robotgépet?
- Ezzel a készülékkel elkerülhetők az időjárással kapcsolatos meglepetések
- Könnyen tisztántartható mikrót dobott piacra a Sencor
- Ez a készülék kijelzi milyen minőségű a szoba levegője
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.