Elindult a Tőzsdemúzeum gazdaságtörténeti portál
A bank és tőzsdei szoftverfejlesztéssel foglalkozó Ramasoft Adatszolgáltató és Informatikai Zrt. elindította a saját fejlesztésében elkészült Tőzsdemúzeum gazdaságtörténeti portált – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatón a cég alapító-tulajdonosa Radnai Márton.
A virtuális múzeum elindulását egy fontos gazdaságtörténeti esemény évfordulójára időzítették: 1864. január 18-án kezdte meg működését a Pesti Áru- és Értéktőzsde.
A portált azért hozták létre, hogy elősegítsék a további pénzügyi és gazdaságtörténeti kutatásokat, egyben tisztelegjenek a hazai gazdaságtörténet meghatározó intézménye előtt - mondta Radnai Márton.
Kérdésre válaszolva elmondta: a projekt 2016-ban indult, több mint 50 munkatárs részvételével és a több tízmillió forintos fejlesztést saját forrásból fedezték.
A projekt első fázisában (2016-2018) az árfolyamok és az osztalékadatok felkutatása és adatbázisba rendezése történt, a tőzsdei napi árfolyamadatokat manuálisan rögzítették.
Az adatok elsődleges forrása a Budapesti Áru- és Értéktőzsde Árjegyző Lapja volt, a 20 évfolyamnyi lapot a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár bocsátotta a cég rendelkezésére, amelyeket az Arcanum Adatbázis Kft. a Ramasoft közreműködésével digitalizált.
A 2019 és 2020 közötti időszakban kerültek fel a portálra az adatbázisok, valamint elkészültek a részvények hosszú távú hozamával kapcsolatos pénzügyi kutatások. Az utolsó, harmadik fázisban pedig a legjelentősebb 100 tőzsdei vállalat történetének, illetve az alapítók és a meghatározó vezetők életrajzait rögzítették.
A Tőzsdemúzeum a dualizmus és a két világháború közötti időszak legjelentősebb tőzsdei vállalatainak történeti háttere mellett a cégek tőkepiaci teljesítményét is vizsgálja. Ebből kiderül, hogy a magyar részvények 1864 és 1913 közötti időszakban a vezető tőzsdékhez képest is magasabb, évente átlagosan 8,41 százalékos hozamot biztosítottak, míg a New York-i tőzsdén évi 6,03 százalék, a londoni tőzsdén pedig 7,01 százalékos hozamot lehetett elérni - mondta Radnai Márton.
Pelles Márton közgazdász, a projekt kutatásvezetője kiemelte, hogy a 1864 és 1948 közötti időszakban négyféle pénznemben folyt a kereskedés, ami megnehezítette az összehasonlítást. A korszak 100 vezető cége történetének és a cégvezetők életrajzának feldolgozása még tart, előbbi mintegy kétharmadával már végeztek – mondta.
Az 1948 utáni, portálon szereplő tőzsdei cégek nagy részét államosították, azonban számos egykori vállalat valamilyen formában tovább működik és kapcsolódik a régi elődökhöz – tette hozzá. Példaként említette a 1911 és 1927 között tőzsdén jegyezett Bárdi József Autómobil Részvénytársaságot. Az alapító Bárdi József utódai a tulajdonosai a ma is működő Bárdi Autó Zrt.-nek. Szintén tőzsdén forogtak 1895 és 1947 között a Corinthia Hotel elődjének, a Royal Nagyszálloda Részvénytársaság részvényei és a mai napig működik az 1899 és 1944 között jegyzett Fegyver és Gépgyár Rt., közismert nevén a FÉG, amely már nem fegyvert, hanem kazánokat állít elő.
Kapcsolódó cikkek
- Lezárult ’Az Év Honlapja’ pályázat
- 2 napod maradt nevezni ’Az Év Honlapja’ pályázatra!
- December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!
- Megújult a LEMO weboldala
- Díjnyertes oktatóprogram segít a matekban most már az általános iskolásoknak is
- Hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!
- A kreativitás új dimenziói: két új kategória ’Az Év Honlapja’ pályázaton
- Tud róla az ügyfeled, hogy követi a weboldalad?
- 2023-ban immár 22. alkalommal indul 'Az Év Honlapja' pályázat!
- Az NMHH az internet „vörös lámpás” negyedét elemezte
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.