Bújtatott reklám miatt intézkedett a Médiatanács

forrás: Prím Online, 2024. január 26. 19:54

Figyelmeztetésben részesítette a Médiatanács a budaörsinaplo.hu internetes újságot amiatt, hogy konkrét, reklám értékű információkat közölt egy, tavaly júniusban megjelent cikkében.

A budaörsinaplo.hu internetes újság megsértette a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezést azzal, hogy a tavaly június 18-án megjelent, „Volánbusszal is mehetünk (átszállás nélkül) a tengerpartra” című cikkében számos reklámértékű információt közölt. A sajtóközleményből nemcsak az derült ki, hogy hol lehet felszállni az Adria expresszre, hanem az is, hogy hogyan lehet jegyet venni rá. A kifogásolt cikket a médiatartalom-szolgáltató az eljárás megindítását követően eltávolította. A Médiatanács figyelmeztetésben részesítette a médiatartalom-szolgáltatót, és arra hívta fel, hogy a jövőben tartózkodjon a jogsértéstől.

 

A „Farm VIP” tavaly december 8-án sugárzott epizódjának méltóságsértő és gyűlöletkeltő jellege miatt tett bejelentést egy néző, ám a Médiatanács szerint nem volt jogsértő a műsorszám, ezért nem indult eljárás a TV2-vel szemben.

 

„Az állampolgár” című film korhatár-besorolását is nézői bejelentés nyomán vizsgálta a Médiatanács. A Magyar Mozi TV december 4-én sugárzott műsorszámát korábban „12 éven aluliaknak nem ajánlott” kategóriába sorolta a Nemzeti Filmiroda (NFI), ami a Médiatanácsot és a Médiaszolgáltatót is köti, így hatósági eljárás nem indítható az ügyben.

 

A Médiatanács egy másik döntésében azt állapította meg, hogy a Gyöngyös 101,7 frekvencián sugárzó Rádió1 tavaly november 4–10. között nem tett eleget a közszolgálati célokat szolgáló műsorszámok, műsorelemek saját műsoridőhöz viszonyított arányaira vonatkozó, hatósági szerződésben foglalt vállalásainak, és elmulasztotta a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsorszámok, műsorelemek saját műsoridőhöz viszonyított arányaira vonatkozó vállalásainak teljesítését is. Mindezek miatt a médiaszolgáltatóra százezer forint, a jogsértés ismételtsége miatt a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére pedig ötvenezer forint bírságot rótt ki a Médiatanács, és a jogsértés tényéről tájékoztató közlemény közzétételére is kötelezte a rádiót.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36