Hiánycikk az 1 GHz-es Mobil Pentium III

Kiss Ádám Zoltán Kiss Ádám Zoltán , 2001. április 17. 19:32
Az Intel Pentium III sorozatának mobilváltozata az 1 GHz-es órajelű modellel olyan váratlan mértékű sikert aratott, hogy a vállalat kénytelen volt közölni a nagykereskedőkkel: pillanatnyilag képtelen elegendő mennyiséget szállítani.
Az Inteltől kapott tájékoztatások alapján a kereskedők elmondták, hogy a processzorgyártó közölte velük az elkövetkező hetek elérhető rendelési tételeit, és ezek szerint egészen május végéig hiánycikk marad az 1 GHz-es mobil Pentium III. Az iparág elemzőit is meglepte a hír, mivel az egész PC ipar eladási gondokkal küzd, az éles verseny miatt a gyártók kénytelenek folyamatos drasztikus árcsökkentéseket végrehajtani. A tőzsdei szakértők szerint a hír időzítése nem a legjobb az Intel számára, mivel most készülnek közzétenni az első negyedéves üzleti eredményeket, és a tavalyi évhez képest 17 százalékkal visszaesett forgalom most várhatóan 25 százalékkal lesz gyengébb az előző negyedéves eredményeknél – írja a CNet. A gyártók sem lelkesednek, egyes cégeket, mint például a Dell-t komolyan érinti az ügy, a Dell már aláírt megrendeléseket kénytelen átütemezni, és azonnali fizetőképes vásárlókat várólistára rakni.
Kulcsszavak: Intel processzor +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52