Maktel: idén 20 százalékos bevételnövekedés

MTI Sajtóadatbank, 2001. április 26. 08:46
A Matáv Rt. által vezetett Stonebridge Communications konzorcium többségi tulajdonában lévő Makedonski Telekomunikacii az elmúlt évben 201 millió euró árbevétel ért el, ami az idén 20 százalékkal nagyobb lesz – közölte Straub Elek, a Matáv Rt. elnök-vezérigazgatója Szkopjéban sajtótájékoztatón.
A 2000 végén mintegy 507 ezer vezetékes, 110 ezer mobil, valamint 10 ezer internet-előfizetővel rendelkező Maktel pénzügyi költségek, adófizetés és amortizáció előtti nyeresége (EBITDA) az elmúlt évben 82 millió euró volt, ami az idén a tervek szerint 50 százalékkal nő.

A macedón telefontársaság elmúlt évi üzemi eredménye 62 millió eurót, míg nettó eredménye 47 millió eurót tett ki.

Straub Elek elmondta: a Maktel saját forrásból az idén mintegy 100 millió eurót költ fejlesztésre, amiből egyebek mellett 306 kilométer hosszú optikai kábelt fektetnek le.

A Maktel tervei szerint 2001-ben a mobil-előfizetők száma megduplázódik, míg a vezetékeseké több mint 10 százalékkal nő.

Straub Elek hangsúlyozta: a Matáv olyan stratégiai lépésnek tekinti a Maktel megvásárlását, amely lehetőséget teremt arra, hogy nemzetközi távközlési vállalatcsoporttá váljon.

A Matáv vezette konzorcium, a Stonebridge Communications az elmúlt évben vásárolta meg a Maktel 51 százalékát 343,3 millió euróért. A győztes konzorcium 86,5 százalékban a Matáv, 6,1 százalékban a Southeast Europe Equity Fund, míg 7,4 százalékban a Cosmotelco/Interamerican Holding birtokában van. A Matáv a vételárból ráeső 301,5 millió eurós összeget a Deutsche Telekom által nyújtott kölcsönökből finanszírozza.

A Maktel jelenleg 51 százalékban az említett konzorcium, 1,875 százalékban az IFC, míg 47,125 százalékban a macedón állam tulajdona.

Straub Elek a tulajdonviszonyokkal összefüggésben elmondta, hogy a macedón állam középtávon eladja részvényeit és 100 százalékban privatizálja a Maktelt.

A Matáv a Maktel irányításának átvételét követően jelentős átalakításokat hajt végre: így például 2001. júniusától önálló társaságba szervezi a cég mobilüzletágát, bevezeti a központosított számlázási rendszert, s a macedón cég árstruktúráját az európai normáknak megfelelően alakítja át. Ennek jegyében csökkenti a nemzetközi hívások, a mobilbeszélgetések, a bérelt vonali szolgáltatások és az internethasználati díjakat, miközben az analóg fővonal előfizetési díja, illetve a helyi és távolsági beszélgetések ára növekedni fog.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36