Sávszélesség kontra távolság

Az IP VPN most robbantja az internetet

Galvács László, 2001. július 12. 19:57
Sokszor és sok mindenhez kötötték már az internet robbanását, volt, aki az árak csökkenésétől várta az evolúció revolúciós jellegű felgyorsulását, mások úgy vélték, hogy majd akkor terjed el Magyarországon is a használat, ha megfelelő mennyiségű és minőségű magyar tartalom kerül a webre, ám akárhogy is nézzük, egyelőre a robbanás elmaradt. Kovács Péter, a UUNET Magyarország ügyvezető igazgatója szerint a várva várt robbanást az IP VPN fogja meghozni, és meg is indokolja, hogy miért.
Távolságtól függetlenül

Mielőtt az indoklását megismertetnénk olvasóinkkal, oldjuk fel a betűszó rejtelmeit. Az Internet Protocolt talán ma már nem kell bemutatni, de lehet, hogy a Virtual Private Network is eléggé elterjedt mára – arról a virtuális magánhálózatról van szó, amely a vállalatok egyes telephelyei közötti telefonforgalmat bonyolítja le IP alapú hálózaton keresztül. “A hagyományos telefonkapcsolatban a távolságot kell megfizetni, vagyis minél nagyobb távolságra telefonálunk, egy perc annál drágább” – kezdi állításának indoklását Kovács Péter. “Az IP VPN ára csak a sávszélességtől függ, a távolságtól nem. Ebből következik, hogy minél nagyobbak a távolságok egy multinacionális vállalat telephelyei között, annál jelentősebbek a megtakarítások, és könnyen akár nagyságrendnyi csökkenést is jelenthet az IP VPN, mondjuk egymillió dollár helyett százezerre vagy százezer dollár helyett tízezerre csökken a cég kommunikációs költsége. Ez már elég lukratív megtakarítás ahhoz, hogy valóban berobbantsa az internetet, hogy hirtelen mindenki másképp kezdjen el gondolkodni erről a lehetőségről, kihívásról.”

A UUNET Magyarország, amely egyúttal a UUNET tulajdonosának, a WorldComnak is magyarországi képviselete, több szempontból is kiváló helyzetben várja ezt a robbanást. Csak néhány a közelmúlt hírei közül: Májusban olvastuk: “A UUNET, a WorldCom csoport tagja, elnyerte az egyesült királysági internetszolgáltatók szövetségének, az ISPA-nak a díját, a ťlegjobb üzleti internetszolgáltatóŤ címet.” (Az előző esztendőben ugyanez a szervezet a “legjobb európai internetszolgáltató” címet adományozta a UUNET-nek.)

Ugyancsak májusi hír: “A WorldCom kibővítette az iparág legteljesebb IP VPN szolgáltatáscsomagját egy új, az ügyfél által menedzselt megoldással. Az IP VPN Select Access Edition lehetővé teszi, hogy a vállalat megtervezze, menedzselje, figyelemmel kísérje és bővítse a dedikált helyszínek közti VPN megoldását, tetszése szerint. Ez a szolgáltatás azokat a globális, amerikai székhelyű cégeket érinti elsősorban, amelyeknek leányvállalatai Európában vagy Ázsia csendes-óceáni térségében vannak, s az elsőként megadott 28 lehetséges ország között már induláskor szerepelt Magyarország is.

“Bár a WorldCom 1996 óta tulajdonosa a UUNET-nek, a 40 milliárdos nagyvállalat az elmúlt években gondosan őrizte a technológiai elkülönültséget nevében is, eleinte a UUNET Magyarország is főképp az internetszolgáltató leányvállalatot képviselte. Most, hogy a cég árbevételében már 20%-ot képvisel az internetszolgáltatás, vagyis a UUNET által produkált érték, és ebben az üzletágban a növekedés évi 50-70%, ezekben az eredményeiben is fürdőzni kíván a nagyvállalat, vagyis egyre hangsúlyosabbá válik, hogy ez (is) a WorldCom teljesítménye. A WorldComnak egyébként azért sikerült másoknál kevesebb veszteséggel átvészelni a Nasdaq több mint egyéves mélyrepülését, mert részmérlegekkel áttekinthetőbbé tette a céget. A vezérkar úgy gondolta, külön is megmutatja, hogy mit ért el az MCI Group, vagyis a tradicionális hangátviteli rész, amelyet a lassúbb fejlődés, de a ma még nagy tömegű árbevétel, vagyis a tisztes pénzügyi háttér jellemez. Ugyancsak önálló mérleget állít össze a csoport azon számaiból, amelyek az adat-, illetve internetfogalomból származnak, ahol ma még javában tart a befektetés, ám emellett a gyors növekedés a jellemző.”

Mindenütt otthon

“A UUNET Magyarország a UUNET legegyszerűbb szolgáltatásával, a bérelt vonallal kezdte hazai térhódítását, bár itt is elsőként kínált dedikált sávszélességet, és főként a külföldi vonalak esetében a cég nemzetközi hálózatára épülő kiváló minőséget biztosított. Ezt követte a tűzfalszolgáltatás, majd a szerverelhelyezés. Az úgynevezett WorldCom-szolgáltatások az IP VPN-nel jelentek meg, és ma már ezen túlmenő hozzáadott érték is szerepel a cég szolgáltatási palettáján, az úgynevezett corporate dial access, vagyis az internetes roaming lehetősége. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a világ bármely pontján helyi számmal internetezhetnek a szolgáltatás előfizetői. Annak idején elsőként a CompuServe kínált ilyet, majd amikor a CompuServe szolgáltatását értékesítették, a tartalom az AOL-hez, a hálózat pedig a WorldComhoz került, s a corporate dial accessben éledt újjá.”

A UUNET Magyarország ügyfélkörébe tartozik a Graphisoft, a Novacom, a Pantel, a Telnet, a Vivendi, de egy sor nemzetközi reklámügynökség, illetve jó néhány nemzetközi cég magyarországi leányvállalata. Kovács Péter továbbra is számít a nemzetközi, elsősorban amerikai központú vállalatokra, hiszen az internetrobbantó IP VPN ezeknél hozza a legtöbbet a konyhára, ezeknél a cégeknél a legnagyobb megtakarítás. És ahhoz, hogy valami nagyot robbanjon, nagy pénz kell, lehetőleg nem a kiadási, hanem a bevételi vagy a megtakarítási oldalon. A WorldCom tanácsa: mindenki vegye fontolóra, hogy mit takaríthat meg, és szálljon be a robbantásba!

Kulcsszavak: iptelefon trend UUNET-hu UUNET

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36