Minden harmadik szlovák használ internetes banki szolgáltatásokat

MTI Sajtóadatbank, 2012. április 13. 08:45

Öt év alatt csaknem háromszorosára nőt az internetes banki szolgáltatásokat igénybe vevő banki ügyfelek száma Szlovákiában. Felmérések szerint jelenleg minden harmadik - 16 és 74 év közötti szlovákiai használja az internet banking szolgáltatást.

    Míg 2006-ban még csak az említett korosztály 13 százaléka vette igénybe a bankok ezen szolgáltatásait, addig ez az arány öt év alatt 34 százalékra nőtt. Ez az arány azonban még mindig elmarad az Európai Unió 37 százalékos átlagától és meg sem közelíti a skandináv országok 80 százalékos mutatóját.
    Banki szakértők szerint ennek ellenére komoly változásokon ment át a szlovák piac. Az elemzők úgy vélik, ennek fő okai az internetes platformú szolgáltatások népszerűsítése és az internetkapcsolattal rendelkező háztartások számának emelkedése. Szlovákiában öt évvel ezelőtt még csak a háztartások egynegyede rendelkezett internet hozzáféréssel, mára ez az arány 70 százalék közelébe emelkedett.
    Ez utóbbi következménye vélhetően az is, hogy manapság más időpontokban veszik igénybe az internet banking szolgáltatásokat az ügyfelek mint néhány évvel ezelőtt. Az utolsó negyedév statisztikái azt mutatják, hogy a leggyakrabban reggel hét és kilenc illetve este hat és kilenc között használják az ügyfelek az internet banking szolgáltatást, szemben az öt évvel ezelőtti adatokkal, amikor a legtöbben napközben, tehát feltételezhetően munkahelyükről jelentkeztek fel a bankok online felületeire.
    Banki kimutatások szerint nemcsak az internet banking felhasználóinak száma növekedett, hanem az online környezetben végzett tranzakciók száma is. Jelenleg az internet banking szolgáltatást igénybevevők átlagban 10 és 15 perc közötti időt töltenek az online környezetben és egy tranzakció során  átlagban 119 eurót költenek el. Elemzők az elkövetkezendő években az internetes alapú banki szolgáltatások felhasználói számának hasonló ütemű növekedését feltételezik.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05