Foglalkoztatásban az EU éllovasai között

forrás: Prím Online, 2013. március 15. 15:15

Miközben az Eurostat legfrissebb adatai szerint összességében mind az euróövezetben, mind az Európai Unióban csökkent a foglalkoztatottak száma 2012 negyedik negyedévében, addig Magyarországon nőtt a foglalkoztatottság. Hazánk a 4. legnagyobb növekedést érte el ezen a területen az EU-ban.

A megelőző negyedévhez képest csak 8 tagállam tud növekedést felmutatni, közülük Magyarország a negyedik legnagyobbat. Leginkább Lettországban (0,8 százalék), Luxemburgban (0,6 százalék), Lengyelországban (0,4 százalék), Magyarországon (0,3 százalék) és Ausztriában (0,2 százalék) nőtt a foglalkoztatottak száma.

 
Ebben az időszakban a foglalkoztatottak száma az előző negyedévvel összevetve az euróövezet 17 tagállamában 0,3 százalékkal, a 27 tagú Európai Unióban pedig 0,2 százalékkal, az egy évvel korábbi adatokkal összevetve az euróövezetben 0,8 százalékkal, az EU-ban pedig 0,4 százalékkal csökkent a foglalkoztatottak száma.
 
Reméljük, hogy azok, akik a hazai foglalkoztatottsággal kapcsolatos számokban kételkedni szoktak, legalább az Eurostatnak hisznek.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36