Mérföldkőhöz érkezett a YouTube

Már havi egymilliárd látogatónál tart az oldal

Czipperer Dia, 2013. március 21. 16:37

Folyamatosan nő a YouTube felhasználók száma, és egyre többen érik el mobilról az oldalt. A hivatalos adatok szerint a havi egyedi felhasználók száma elérte az egymilliárdot.

A YouTube tegnap hivatalosan is bejelentette, hogy a havi egyedi látogatószám mérföldkőhöz érkezett: átlépte az egymilliárdos határt. Ez körülbelül azt jelenti, hogy az internetező felhasználók nagyjából fele YouTube-ozik.

 

Talán az még érdekesebb, hogyan érik el az oldalt. Nem meglepő, hogy főként a fiatal, C generáció használja a YouTube-ot, és egyre többen mobilról teszik ezt. A fiatalok jelentős többsége (76%) használja ily módon a videomegosztót, míg PC-ről csupán 33%.

 

Az okostelefonnal rendelkező fiatalok 80%-a használja telefonján a YouTube-ot

 

Érdekes belegondolni a számok nagyságába. Egymilliárd kimondva, sőt talán leírva sem érzékelteti, mekkora mennyiségről is beszélünk valójában. Pedig ez a szám 10 Super Bowl közönségének felel meg. Ha pedig a YouTube-ra mint országra tekintünk, akkor azt mondhatnánk, hogy Kína és India után a harmadik legnagyobb.

 

Korábbi cikkünkben már végigpásztáztuk a YouTube 8 évét, a fejlődés pedig úgy tűnik egyre intenzívebb. Kíváncsian várjuk a következő mérföldkövet és a 10 éves évfordulót.

 

Forrás: Androidpolice.com, Ubergizmo.com

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására. 

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben. Bizonyos munkakörök továbbra is keresettek maradnak, összességében azonban csökkenő tendencia figyelhető meg az IT szakemberek foglalkoztatása iránt - a költségcsökkentés és az AI megjelenése átrendeződést hozhat a piacon.

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

A No Fluff Jobs nemzetközi állásportál immár negyedik alkalommal elemzi a magyar, a lengyel, a cseh, a holland és az ukrán technológiai szektorban dolgozó nők fizetését, szakterületeit és készségeit, ám ezúttal más megközelítésből vizsgálta e témát. Elsősorban azt mérte fel, mikor kezdődött a nők érdeklődése e terület iránt, és kaptak-e támogatást céljaik megvalósításához. Az elemzés kitér a nemek közötti megkülönböztetésekre és egyenlőtlenségekre is.

2024. március 12. 20:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36