Okos karórán dolgozik a Dell?
Úgy tűnik, hogy a PC-piac fokozatos gyengülése arra késztette a Dellt, hogy a hordható mobil eszközök frontján próbáljon szerencsét. A cég alelnöke elárulta, hogy a viselhető kütyükben nagy lehetőséget látnak, s ez nem is meglepő, hiszen már több ismert gyártó rápörgött erre a termékkategória.
Sam Burd, a Dell PC részlegének alelnöke elárulta a Guardian magazinnak, hogy cége számára vonzó a viselhető eszközök piaca, így elképzelhető, hogy hamarosan előrukkolnak ilyen kütyükkel, például egy okos karórával. Cseppet sem meglepő, hogy a vállalat nyitottá vált erre a termékkategóriára, hiszen a P-piac folyamatosan zsugorodik, s a klasszikus számítógépeket egyre inkább kiszorítják a buliból a mobil eszközök. Napjainkban még a csapból is hordozható készülékek folynak, s egyre elterjedtebbek a viselhető masinák, mint például az okos karórák (pl. Sony SmartWatch 2, Pebble, I’m Watch), ráadásul egyre több gyártó – köztük a Microsoft, a Google, az Apple, LG, a Philips és a Samsung is – készül saját megoldásokkal.
Burd szerint izgalmas, hogy napjainkban milyen apró méretben létezhetnek számítógépek, s kihívást lát egy megfelelő áron kínálható és valóban jó, hordható készülék megalkotásában. Az alelnök arra is kitért, hogy bár vitathatatlan a mobil eszközök folyamatos térnyerése, meglátása szerint az elkövetkező 5 évben valószínűleg nem számíthatunk akkora innovációra, mint amekkorát anno az iPad megjelenése hozott.
Forrás: Business Insider
Kapcsolódó cikkek
- PowerEdge VRTX – nagyvállalatok számára is
- PowerEdge VRTX – egységesített informatikai megoldás a kisvállalatoknak
- Budapestre érkezett a Dell Solutions Tour 2013
- Újdonságok a Google tárházában
- Továbbfejlesztett Dell Latitude, OptiPlex és XPS modellek
- Bővült a Dell asztali PC portfóliója – OptiPlex 3011 All-in-One
- Sony SmartWatch 2 – a világ első vízálló okosórája
- Új tároló és kibővített elemzési megoldások a Delltől
- Három új munkaállomás a Delltől
- Újabb SUSE-Dell együttműködés: egyszerűen telepíthető vállalati felhők
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.