Egyre nagyobb kockázatot jelent az IT-biztonság a biztosítóknak

A legnagyobb lehetőséget az ügyfélközpontúságban látják

forrás: Prím Online, 2013. július 12. 08:56

A termékfejlesztésben és a jobb ügyfélközpontúságban látják a legnagyobb növekedési lehetőséget a világ biztosítótársaságai – mutat rá az EY legfrissebb nemzetközi iparági felmérése. A jelentésből az is kitűnik, hogy a szektor számára továbbra is nagy kihívást jelentenek a mostani makrogazdasági trendek, valamint a szabályozói környezet. A biztosítók egyre több figyelmet fordítanak az IT-biztonságra is. 

A legfontosabb tíz kockázati tényezőt és lehetőséget felsorakoztató listából egyértelműen kitűnik, hogy a növekedés és a versenyképesség érdekében biztosítótársaságoknak továbbra is jelentős lépéseket kell tenniük. Optimalizálniuk kell a tőke- és eszközstratégiájukat, figyelniük kell az árversenyre, valamint a korábbinál is jobban meg kell felelniük a fogyasztói elvárásoknak. A változó piaci és szabályozói környezetben csak úgy lehetnek sikeresek, ha alkalmazzák a legújabb technikai megoldásokat és rugalmassá teszik az üzletmenet minden egyes pontját ” – mondta Seregdy Tamás, az EY Üzleti Tanácsadási Szolgáltatások üzletágának igazgatója.

Még azt is hozzátette, hogy az EY tanulmányából is egyértelműen kiderül, hogy a biztosítótársaságoknak az új gazdasági környezetben alacsonyabb nyereségre és szigorúbb szabályozói környezetre kell készülniük.



A bankszektorból szerezhetnek tapasztalatot a magyar biztosítók


 

"A magyar bankszektorban évek óta kiemelt téma és fejlesztési projektek tárgya az ügyféladatokból kinyerhető üzleti intelligencia, az ügyfélélmény és az ügyfélajánlatok célzottságának javítása, az ügyfélmegtartás növelése a lemorzsolódás előre jelzésével. Úgy gondoljuk, hogy a biztosítási szektornak célszerű lenne felhasználni az ezen banki projektek során felhalmozott tapasztalatokat" - mondta Seregdy Tamás.


 

Termékfejlesztés és ügyfélközpontúság a középpontban

A lehetőségek listáján az első helyre sorolták a cégvezetők a terjesztés és a termékek fejlesztését. Ezt követi a minden korábbinál korrektebb ügyintézés, az ügyfél elégedettség és ügyfélbizalom megerősítése érdekében. A harmadik helyen jelenleg az értékesítés átalakítása szerepel, annak érdekében, hogy a cégek meg tudjanak felelni a változó fogyasztói elvárásoknak. Utóbbi kérdés súlyát mutatja, hogy a biztosítók szerint 2015-re ez lesz a legfontosabb növekedési lehetőség cégük számára.

A makrogazdasági trendek jelentik a legnagyobb kihívást – egyre nagyobb kockázat az IT-biztonság. A 65 ország iparági döntéshozóinak válaszai alapján a biztosítók számára a jelenlegi makrogazdasági trendek jelentik a legnagyobb kihívást. A lista második helyén a szabályozói környezet, a harmadikon az eurózóna pénzügyi-gazdasági válsága áll.

A cégek számára egyre nagyobb problémát jelentenek az adatbiztonsághoz és a cyberbűnözéshez kapcsolódó kérdések. A válaszadók szerint 2015-re az IT-biztonság jelentheti a harmadik legnagyobb kockázatot cégük számára.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05