Oroszország pendrive-okkal kémkedett a G20 résztvevői után

Putyin cáfolta az állításokat

MTI Sajtóadatbank, 2013. október 30. 14:54

Oroszország érzékeny információk letöltésére alkalmas USB memóriakulcsokat ajándékozott a küldöttségeknek, így gyűjtött adatokat a szeptemberi G20-csúcson részt vevő nagyhatalmak vezetőiről – állította kedden a La Stampa és a Corriere della Sera olasz napilapokra hivatkozva a The Telegraph című brit lap. Vlagyimir Putyin elnök szóvivője határozottan cáfolta a szóban forgó állításokat.

A La Stampa úgy írt az esetről, hogy az USB-eszközök Vlagyimir Putyin orosz elnök "mérgezett ajándékai" voltak. Az olasz lap még azt is hozzátette, hogy a memóriakulcsokon trójai programok voltak, amelyek képesek számítógépekről és mobiltelefonokról adatokat gyűjteni. A delegációknak adott ajándékcsomag mobiltelefon-töltőket is tartalmazott, ezek az eszközök állítólag képesek elérni a telefonon található elektronikus leveleket, üzeneteket és a telefonhívások adatait is.

 

A Corriere della Sera közölte, hogy az orosz kémkedési akcióval kapcsolatosan először Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke fogott gyanút. A belga diplomata ezután elrendelte, hogy a Szentpéterváron ajándékba kapott elektronikus eszközöket vizsgálják ki a brüsszeli, valamint a német hírszerzés szakértői. Az olasz napilap azt állítja, hogy ezután titkos feljegyzést küldtek a G20-csúcs részvevőinek.

 

 

A beszámolók szerint jelenleg is vizsgálják a feltehetően adatgyűjtésre alkalmas eszközöket. Egyelőre nem ismert, hogy az összes küldöttség és államfő kapott-e hasonló "ajándékot".

 

Brüsszeli források a The Telegraph lapnak nyilatkozva zavarba ejtőnek minősítették a lapok beszámolóit és azt mondták, hogy az Európai Unió küldöttségei által használt eszközök – beleértve a szentpétervári csúcson alkalmazott készülékeket is – teljesen megbízhatóak voltak. 

 

Egy diplomata elmondta, hogy a nyilvánvaló biztonsági kockázatok miatt "amatőr hiba" lenne egy ingyenes pendrive kapcsolódását engedélyezni egy számítógéphez egy hasonló csúcstalálkozón. Az Európai Bizottság szóvivője közölte, hogy nem tapasztaltak semmilyen problémát.

 

Putyin elnök szóvivője a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva határozottan cáfolta  a brit lapban megjelent állításokat. Dmitrij Peszkov hangsúlyozta: a Kreml szerint valójában olyan próbálkozásról van szó, amelynek célja, hogy eltereljék a figyelmet a washingtoni kémtevékenységgel kapcsolatos, jóval súlyosabb állításokról.  

 

A szóvivő szerint a The Telegraph által közölt értesülések minden kétséget kizáróan arra irányuló kísérletet jelentenek, hogy eltereljék a figyelmet azokról a tényleges problémákról, amelyek jelenleg meghatározzák az európai országok és az Egyesült Államok viszonyát. 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09