640 ezerre növekedhet a .hu tábora

OTS - Cégvonal, 2013. november 3. 10:00

Bár a nyáron átmenetileg csökkentek a regisztrációk, jelenleg az újonnan bejegyzett domének száma 10-30 százalékkal haladják meg a lejáró tartománynevekét. Az országos magyar .hu statisztikai jelentés szerint októberig harmincezernél több hazai tartománynevet jegyeztek be. Ezen tendencia folytatódásával az év végére 640 ezerre növekedhet a magyar domének száma.

Ahogyan haladunk az esztendő vége felé, úgy regisztrálnak egyre több hazai tartománynevet. Igaz, hogy a bejegyzések számának őszi növekedésével sem fognak a .hu végződésű domének jó évet zárni. Becslések szerint ebben az évben összesen mintegy harmincezer új domén regisztráció fog születni, ám több tízezer tartománynév lejárt 2013-ban. Az októberi adatokból azonban már jól látszik, hogy mire is számíthatunk még ebben az esztendőben a domén nevek üzletágában.

Fent is, lent is
Lényegében idén is a papírforma érvényesült az év eleji „növekedést” tekintve. Habár helyesebb volna, ha inkább negatív növekedésről beszélnénk. A számos lejáró tartománynév miatt ugyanis ebben az időszakban inkább a csökkenés volt jellemző az iparágban. Az első negyedévet követően az új bejegyzések már többnyire meghaladták a lejáró domének számát. Ellenben, a nyár igazán fekete időszaknak bizonyult a .hu számára. A június-augusztusi hónapokat ugyanis több ezernyi lejárt domén fémjelezte, amellett, hogy az újonnan regisztrált tartománynevek száma is minimális volt. Őszre azonban lassan ismét helyre állt az egyensúly: jelenleg az új domén regisztrációk száma 10-30 százalékkal haladja meg az éppen lejáró, illetve törlésre váró tartománynevek számát.

Fogyatkozó lendület
A domén regisztrációk és törlések erőteljes ingadozása miatt tehát nem mondható, hogy a .hu kiterjesztés jó esztendőt fog zárni. Igaz, hogy a .hu táborának gyarapodása idén sem állt meg, azonban érezhetően lelassult számuk növekedése.

Mindezt jól mutatják az Internet Szolgáltatók Tanácsa (ISZT) által közzétett adatok is. Figyelembe véve az év elején bejegyzett .hu végződések számát, lehetővé válik a hazai domének előző évekkel való összehasonlítása. Ezek alapján 2008 januárjáig összesen 337 137 domént, míg 2009 januárjáig 411 472 tartománynevet regisztráltak. A kérdéses évben tehát a domén nevek nettó – vagyis a lejárt, illetve törölt tartománynevekkel együtt számított – növekedése 74 ezer körül volt, ami csúcsot jelentett a .hu történetében.

A regisztrációk növekedési ütemének megtorpanása azonban innentől kezdve folyamatosnak, vagy ha úgy tetszik, tendenciózusnak mondható. A 2010-es évre megfigyelhető kisebb mértékű bővülés (72 ezer új regisztráció) után 2011-ben 54 ezer, a tavalyi esztendőben pedig már csak 24500 nettó növekedést tapasztalhatunk. Az ISZT statisztikája szerint 2013. januárig 625 797 .hu domént regisztráltak, az idei év első tíz hónapjában pedig összesen 27500 tartománynevet jegyeztek be. Közel 13 ezer tartománynév ugyanakkor jelen pillanatban is parkolásban van, vagyis hamarosan törölni fogják őket. A tartománynevek tiszta növekedése így idén mintegy 15-20 ezer körül fog alakulni. Ami azt jelenti, hogy a jelenlegi tendencia folytatódásával 2013 végére a .hu tábora nagyjából 640-650 ezer regisztrációval fog rendelkezni.

Bővebb információ: http://www.xhu.hu/Erdekessegek/Domain-hirek/eves-magyar-domen-jelentes.html

Kulcsszavak: ISZT domain

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05