XAPT: partnertalálkozó és új Microsoft Dynamics NAV 2013

forrás: Prím Online, 2014. március 28. 12:09

Az üzleti szoftvermegoldásokat szállító XAPT Hungary múlt héten tartotta az első LLP Dynamics csapatával közös partnertalálkozóját a Microsoft Dynamics NAV rendszert használó ügyfelei számára. Az eseményen a Microsoft Dynamics NAV 2013 R2 vállalatirányítási rendszer újdonságait ismerhették meg a jelenlévők, valamint leghűségesebb üzleti partnereit is díjazta az XAPT és az LLP Dynamics.

Az XAPT Hungary és az LLP Dynamics első közös partnernapján közel harminc partnercég ismerkedhetett meg a Microsoft Dynamics NAV 2013 R2 újdonságaival, amely nem csak szimpla ráncfelvarrása a rendszernek, hanem egy számos újdonságot és komoly fejlesztést tartalmazó új verzió. Az új felülettel rendelkező rendszer 7. generációja nagy előrelépés, ezért a szakemberek szerint a régebbi verziókat használó partnerek számára most érkezhet el a verzióváltás ideje.

„Fontos esemény volt számunkra az első LLP Dynamics kollégákkal közösen megtartott partnernapunk, amelynek keretében együtt mutathattuk be régi és új ügyfeleinknek a Microsoft Dynamics NAV 2013R2 jelentős újdonságait, valamint elismerhettük partnereink innovatív, együttműködő hozzáállását – mondta Ambrus Zsolt, az XAPT regionális ügyvezető igazgatója. „A régió legnagyobb ERP szolgáltatójaként örömmel díjaztuk egyedi, nemzetközi megoldásainkat alkalmazó partnereinket is, akik hozzánk hasonlóan a régió több országában vannak jelen és használják nagy megelégedéssel rendszereinket.”

Az eseményen az XAPT és az LLP Dynamics is díjazta partnereit. Innováció, kooperáció, összetettség és nemzetköziség kategóriákban vehették át az partnerek képviselői az elismeréseket.

A Microsoft Dynamics NAV 2013 R2 újdonságai

„Az XAPT 2005-ben kezdett foglalkozni a Microsoft Dynamics NAV (korábban Navision) vállalatirányítási rendszerrel, egy évvel később már az első számú NAV-partnere volt a Microsoftnak. Tavaly a 13 fős szakértői csapatunk 5 fővel bővült, amely jól mutatja mind az XAPT Dynamics NAV iránti elkötelezettségét, mind a piac pozitív visszajelzéseit az általunk kínált megoldásokat illetően. A NAV 2013 R2 nem egy egyszerű frissítés, a Microsoft megoldásának új generációja a napjainkban elérhető legkorszerűbb technológiákra épül, mindemellett számos funkcionális és kényelmi újdonságot tartalmaz, amely időszerűvé teszi a váltást a régebbi verziókat használó felhasználók számára” - mondta el a partnertalálkozón Ancsán Zsolt, az XAPT NAV üzletágvezetője.

A hetedik generációs ERP rendszer egyik legnagyobb újdonsága a teljesen megújult, optimalizált felhasználói szerepkörre szabott kezelőfelület, amely a Microsoft Office termékekből ismerős szalagos menürendszerével segíti a felhasználók munkáját. A NAV 2013 R2 szerepkör főoldala több mint 25, előre definiált szerepkörből választható a Windows 8 operációs rendszerből ismert csempés elrendezésben, amelyeket természetesen a felhasználó igénye szerint bővíthet, alakíthat.



Jelentős újdonság a diagramok kezelése is, amelynek során nem csak a Microsoft által előre kialakított diagramokat lehet felhasználni, hanem a felhasználó maga is létrehozhat a rendszer adataiból pár kattintással jól átlátható 2 és 3D-s grafikonokat, amelyek a szerepkör főoldalon is megjelenthetők.



Érdemes még kiemelni, hogy a rendszer teljes értékű, böngészőben futó webklienssel egészült ki, amely biztosítja a rendszer teljes funkcionalitásához való hozzáférést, szinte bármilyen eszközről. Ez megkönnyíti pl. a távoli felhasználók, üzletkötők számára a mindennapi feladataik elvégzését. Az új kliens kompatibilis az Internet Explorer, Google Chrome, Mozilla Firefox, és Safari böngészőkkel is.

A riportkészítés is megújult a Microsoft Dynamics NAV legfrissebb verziójában. A rendszer által készített riportok egy kattintással exportálhatók PDF, Word vagy Excel formátumba. A felhasználók által igényelt kereső is bekerült a riport funkcióba, amelynek segítségével a jelentés bármely adatára kereshetünk, nem kell végigböngészni a teljes riportot, ha egy bizonyos adatra van szükség. A NAV 2013 R2 fejlett Excel integrációval gazdagodott. Mindemellett, hogy az adatok egy kattintással kiexportálhatók az irodai szoftverbe, a telepítés során egy NAV gomb is beépül az irodai programba, amelynek segítségével utólagosan is frissíthetők az adatok a munkalapokon. Az integráció visszafelé is kapott támogatást, azaz Excelből is be tudunk másolni adatokat az ERP rendszerbe, ráadásul a megoldás támogatja az Unicode szabványt, így bármilyen nyelven, hatékonyan tudunk dolgozni a két program használata közben.

A Microsoft Dynamics NAV 2013 R2 rendszer az alkalmazások szintjén is megújult. Négy területen is új modulokat kapott a megoldás:


·    Cash flow előrejelzés
o    Menedzsment eszköz – előre jelezhető a cég likviditása az elkövetkezendő időszakra.
o    Akár többféle előrejelzés is készíthető párhuzamosan ugyanarra az időszakra, de különböző paraméterekkel
o    Főkönyvi kimutatásokba és dimenzionális elemzésekbe integrált


·    Költségkönyvelés
o    Elsődleges célja a cég költségstruktúrájának megértése és modellezése
o    A főkönyvi és dimenzionális bontásnál részletesebb struktúrát tesz lehetővé
o    Integrálásra került a jelentéskészítő megoldásba


·    Összeállítás
o    Olyan egyszerűbb gyártási folyamat kezelésére szolgál, ahol összeszerelés, szett kezelés jellegű tevékenységek követése szükséges
o    Támogatja az eladási rendelésre vagy készletre történő összeszerelést
o    A cikkek mellett az összeszerelési munkaidő ráfordítások is kezelhetőek


·    Munkaidő nyilvántartás
o    Egyszerű és rugalmas megoldás az erőforrások munkaidő felhasználásának rögzítésére és nyilvántartására
o    A munkavállaló egyszerűen felrögzíthető a munkaidőterv és elküldhető jóváhagyásra a kompetens vezetőnek


A partnernap keretében az XAPT munkatársai más üzleti folyamatokat támogató megoldásokat is bemutattak. A résztvevők üzleti intelligencia, ügyfélkapcsolat-kezelési megoldásokkal és vállalati folyamatok támogatására szolgáló rendszerrel is megismerkedhettek, valamint áttekintést kaphattak a Microsoft Dynamics NAV rendszerének történetéről és az üzleti rendszerek aktuális trendjeiről.
 

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05