A jövő okos otthona a Samsungtól

forrás: Prím Online, 2014. április 8. 16:39

A Samsung az olaszországi Fuorisalone 2014 szakkiállításon mutatja be dizájn-filozófiáját és jövőképét az elkövetkező évek okos otthonairól. Az eseményen a Prémium Ház is megtalálható, amely a jövő okos otthonát testesíti meg. 

A Samsung tevékenységének fókuszában évek óta a technológia és a dizájn kapcsolata áll. A vállalat célja, hogy termékeivel segítse vásárlói mindennapjait. Az idei év témája a művészi aprólékossággal kivitelezett „Flow: utazás a jövőbe” program, amely a látogatókat a jelenből a jövő világába kalauzolja. Bemutatkozik a jövő otthona, ahol minden termék összekapcsolódik egymással és egy egységes platformot alkot, amely lehetővé teszi a lakóknak, hogy tartalmak és élmények széles választékát hozhassák létre és irányíthassák.

 

A Samsung „Tedd Tartalmassá” dizájnszemlélete magát az embert helyezi minden dizájn középpontjába, s biztosítja, hogy a piackutatásokból származó eredmények olyan funkciókká alakuljanak át, amelyek választ adnak a felhasználók életének főbb kihívásaira, s jobbá teszik mindennapjaikat. Idén a WW9000-es mosógép és a Food Showcase hűtőszekrény testesíti meg a legjobban a vállalat dizájnfilozófiáját. Mindkét termék a szép külső és a kiemelkedő funkcionalitás teljesen új dimenzióját nyújtja, alkalmazkodva a fogyasztók mindennapi szükségleteihez.

 

Kiállítják a „Prémium Házat” is, amely a jövő okos otthonát testesíti meg a benne megtalálható új generációs háztartási eszközökkel. Minden termék vezeték nélkül kapcsolódik az internethez, így megmutatva a felhasználóknak, hogy hogyan irányíthatják saját otthonaikat.

 

Samsung Prémium Ház

 

A ház egy olyan okos otthont mutat be, amely hamarosan mindenki számára elérhetővé válhat: videó falak, ívelt Ultra HD felbontású TV-k és távvezérelt digitális háztartási gépek jelennek meg benne. Mindezek kommunikálnak egymással, így okostelefonról, táblagépről és televízióról is lehet őket irányítani.

 

Az elegáns Arclinea, Artemide és B&B Italia bútorokkal berendezett házban a látogatók megtapasztalhatják  az okos otthon élményét. Egy virtuális utaskísérő és egy 55 hüvelykes TV várja a bejáratnál a látogatókat, amely bemutatja a legismertebb Samsung termékek dizájntörténetét.

 

Bent kipróbálhatják és irányíthatják a berendezéseket Samsung Galaxy Note PRO 12.2 táblagépek segítségével. Ezen készülékek irányítanak mindent a háztartásban a világítástól kezdve a kamerákon át az összes egyéb összekapcsolt készülékig. A táblagépeken keresztül lehetőség van a különböző gépek energiafelhasználásának megfigyelésére is, így azonnal látható a Samsung Smart LED lámpáknak és egyéb készülékeknek köszönhető energia-megtakarítás is.

 

 

A Nappaliban megpihenhetnek, és élvezhetik a 105 hüvelykes Ívelt UHD TV-n bemutatott műsorokat. Az Étkezőben ki lehet próbálni a Samsung Gamepad játékkonzolt, mely a Ívelt UHD TV-hez és a Galaxy Note Pro táblagéphez van csatlakoztatva. A Konyha közepén lévő valóban interaktív asztalt úgy tervezték, hogy a digitális tartalmakhoz hozzáférhessen az egész család, beleértve a legfrissebb újságokat, és a híres olasz séf, Davide Oldani receptjeit is. Ugyanitt van a Food Showcase hűtőszekrény is. A Mosókonyhában a Samsung Navibot tisztítja a padlót, a legújabb WW9000 mosógép pedig Wi-Fi-n keresztül egy táblagéppel vagy okostelefonnal vezérelhető, mivel a Smart Washer alkalmazás valós idejű állapotfrissítést küld a mosógépről. Az Irodában az NFC technológiának köszönhetően mobil készülékekről egy érintéssel nyomtathatók dokumentumok és fényképek.

 

 

Ugyancsak emiatt, ha valaki okostelefonon beszél, egy érintéssel átirányíthatja a hívást a szobában található NFC vezetékes telefonra. Végezetül pedig a Hálószobában lévő mérleg a mért testtömeget automatikusan elküldi az S-Health alkalmazásnak Bluetooth-on keresztül, így az folyamatosan frissíti az edzéstervet.

 

A dizájn

 

A Samsung valóban díjnyertes dizájnnal büszkélkedhet, több elismerést is besöpörtek már a termékek. 2013-ban 825 dizájn díjat nyert, például az iF-től és az IDEA-tól. 38 Samsung terméket ismertek el kiváló tervezésért az iF Nemzetközi Dizájn Fórumon 2014-ben, s így az elmúlt három évben a Samsung mindig az iF besorolások első helyén végzett.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05